"GYÜMÖLCS" címkével ellátott hírek
Tűt találtak egy sydney-i szupermarketben vásárolt almában, és miután az elmúlt napokban Queensland államban eperben is többször találtak tűket, a botrány miatt máris komoly bajba került az ausztrál gyümölcstermelő ágazat.
Ebben a tanévben csaknem ötmilliárd forintnyi tejet és tejterméket osztanak szét a tanulók között, míg az iskolagyümölcs-programban 3,1 milliárd forint értékben kapnak zöldséget és gyümölcsöt az oktatási intézmények – írja csütörtöki számában a Magyar Idők.
Sarkad Város Önkormányzata a Startmunka Mintaprogram mezőgazdasági programjának keretében 2014-ben alakította ki az Epreskert utcában azt az 1,5 hektáros saját tulajdonú gyümölcsöskertet, ahová 700 db gyümölcsfa (meggy, cseresznye, alma, körte, szilva, birs, kajszibarack és őszibarack) került telepítésre. A gyümölcsfák beszerzése során különös figyelmet fordítottak a fajták összeállítására és azon belül az érésidő elnyújtására, hogy a gyümölcsök érése ne egy időre essen. A fák termőre fordulását követően a fő célkitűzés a Közétkeztetési Intézményen keresztül a bölcsőde, az óvodák és az iskolák, valamint az időseket gondozó szociális intézmények számára biztosítani a friss gyümölcsöt.
Egy ausztrál tanulmány mutatta ki az összefüggést az étkezés és a fogantatás időpontja között.
A különleges magyar gyümölcsfajtákat népszerűsíti a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. (MKSZN) által kezdeményezett szavazás - hangzott el az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Több mint 330 milliárd forintot költöttek a magyar háztartások zöldségre és gyümölcsre tavaly, mintegy 12 százalékkal többet az azt megelőző évhez képest, ez a napi fogyasztási cikkek éves forgalmának valamivel több mint a tizede - derült ki a GfK Hungária reprezentatív felméréséből, amelyet a Budapesti Nagybani Piac Zrt. megbízásából végzett.
Magyar pálinkalegendák: cseresznye (fekete címkés) és barack (barna címkés). A röviditaloknak erre a két gyönyszemére már csak az ötven éven túli emberek emlékezhetnek hitelesen. Nekik viszont szerves részévé vált az életüknek, mert egyszerűen csak ezeket lehetett kapni a boltokban és a vendéglőkben. Azt mindenesetre tudni kell ezekről, hogy az elfogyasztott ital és az országban megtermett cseresznye és barack mennyisége között semmilyen összefüggés nem volt.
Sarkad Város Önkormányzat a Startmunka Mintaprogram mezőgazdasági programjának keretében, 2014-ben alakította ki az Epreskert utcában azt az 1,5 hektáros saját tulajdonú gyümölcsöskertet, ahová 700 db gyümölcsfát telepítettek.
Békéscsaba Jamina városrészének egyik közismert és népszerű kereskedelmi központja a Mezőker Kft. telephelye. Jellemző, hogy a könyelv már úgy emlegeti az egykori Bohn téglagyárat, a később a Jamina téglagyár 1. számú telepét, mint Mezőker udvar. Azért járnak ide a csabaiak, mert minden élelmiszerszer boltja minden igényt kielégít, árui mindig frissek és nagyon jó áron megvásárolhatók. Azonban a Mezőker Kft. nem csak élelmiszer-kereskedelemmel foglalkozik.
Gyümölcsöt lopott egy férfi augusztus 18-án egy békési kertből.