"HADITORNA" címkével ellátott hírek
A hazafias nevelés, a honvédelem, mint kötelesség és életpálya csak úgy érvényesül, ha meg tudja szólítani a fiatalságot élményekkel, s olyan tevékenységi formával, ami figyelmüket a katonaság felé irányítja.
Tizenötödik éve hagyomány, hogy megrendezik az általános és középiskolás korosztály honvédelmi versenyét, a haditornát.
Kora reggel, mit kora reggel, aki még volt (sorállományú) katona, az tudja csak igazán, hogy mi a kora reggel (persze a hamarjában kelő munkásember is). Szóval kora reggeli időpontban több mint két tucat általános- és középiskolás, négyfős csapat gyülekezett középmagas adrenalinszinttel (szemmel láthatóan nem a diákhéten dzsiggelő gyerekek) a Békéscsabai Repülőtér egyik hangárja környékén, hogy legyűrjék a 13. Honvédelmi Kötelék-MATASZ BMSZ járőrverseny (haditorna/honvédelmi nap) feladatait – pedagógusaik és a hivatásos állomány tagjai gondozásában.
Péntek kora reggel, mit kora reggel, aki még volt (sorállományú) katona, az csak igazán tudja, hogy mi a kora reggel (persze a hamarjában kelő munkásember is). Szóval kora reggeli időpontban több mint két tucat általános- és középiskolás, négyfős csapat gyülekezett középmagas adrenalinszinttel (szemmel láthatóan nem a diákhéten dzsiggelő gyerekek) a Békéscsabai Repülőtér egyik hangárja környékén, hogy legyűrjék a 13. Honvédelmi Kötelék-MATASZ BMSZ járőrverseny (haditorna/honvédelmi nap) feladatait – pedagógusaik és a hivatásos állomány tagjai gondozásában.
A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Kötelék 2014-re megyei szintű haditorna verseny sorozatot hirdetett középiskolák számára. A versenyeket április hónapban rendezték/rendezik meg 9-12 évfolyamos tanulók részére. Iskolánként egy-egy négyfős, vegyes összetételű csapat jelentkezhetett. Békéscsabán a repülőtér adott otthont a versenynek, ami elég „nedvesre” sikeredett.
A Magyar Tartalékosok Szövetsége Békés Megyei Szervezete idén is megszervezte szokásos őszi rendezvényét, a haditornát, amely most Mátyás Király nevét kapta.
A MATASZ (Magyar Tartalékosok Szövetsége) Békés Megyei Szervezete idén is megszervezte szokásos őszi rendezvényét, a haditornát, amely most Mátyás Király nevét kapta. A XII. „Mátyás Király” Haditorna helyszínét, mint a korábbi években, ezúttal is a MH 54. Veszprém Radarezred 22. Radarszázad állomáshelye biztosította a Fürjesi laktanyában.
A MATASZ (Magyar Tartalékosok Szövetsége) Békés Megyei Szervezete idén is megszervezte szokásos őszi rendezvényét, a haditornát, amely most Mátyás Király nevét kapta. A XII. „Mátyás Király” Haditorna helyszínét, mint a korábbi években, ezúttal is a MH 54. Veszprém Radarezred 22. Radarszázad állomáshelye biztosította a Fürjesi laktanyában.
Országos Haditorna Csapatversenyt rendeztek szeptember 27-én pénteken, Pákozdon a Honvédelmi Minisztérium (HM) által indított Honvédelmi Kötelék program részeként.
A dobogó mindhárom helyén a Harruckern diákjai állhattak a Haditornán, amit Orosházán rendeztek meg, május 25-én. A Magyar Tartalékos Szövetség hagyományos haditornáján a Békés Megyei Harruckern János Közoktatási Intézmény két gyulai csapata lett az első és második, míg a mezőhegyesi belügyi rendész tanulók a harmadik helyen végeztek.
Hírek
további friss hírek »
Apróhirdetés
Eladó
6 210 Ft
Eladó
3 900 Ft