"HEVESI IMRE" címkével ellátott hírek
A Ragyogjon kékben elnevezésű akció egy amerikai kezdeményezés, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élő társainkra. A nagyszabású nemzetközi akció keretében a világ számos nagyvárosában egy-egy emblematikus középületet kék fénnyel világítottak ki április 2-án, az Autizmus Világnapján. Budapesten először 2010-ben a Parlament kupolája öltözött kékbe, 2011-ben egyetlen vidéki helyszínként Békéscsabán különleges programra került sor a Dél-alföldön legtöbb autizmusban érintett családdal kapcsolatot tartó AUT-PONT Alapítvány szervezésében. Szombaton a 11. alkalommal fogtak gitárnyakat és pengetőt a nem csak megyeszékhelyi muzsikusok, a kékben ragyogó Békéscsabai Jókai Színház előtt.
Szinte minden nagy zenekar az alapítóival durrant a világhírnévbe. (A Queen, a U2 stb. a Stonest most direkt nem írtam ide.) Azonfelül a több évtizede közösen muzsikálók leeresztett szemhéjjal is tudják, a társuk mit akar, mire gondol, mit iszik. Hasonló bakancsban baktat a sarkadi származású, az idén 11 esztendős Garázs Beat Band is, akik többek között egy fél évtizede Hevesi Imi több mint sessionzenészei (a hevós fúziót Hevesi Happy Bandként jegyzi a honi poptörténelem). Pásztor Jácint dobossal kellemetlenkedtem, a csapat edzőtermében.
Tegnap hajnalban elhunyt Somló Tamás, az Locomotiv GT egyik frontembere – sok helyütt megírták, megírtuk mi is. Most Békés megye legnagyobb Loksi rajongójával, Hevesi Imrével (Hevó) beszélgettünk a nagyszerű muzsikusról.
44 éve újra az EB-n a magyar fociválogatott... de ez most nem ez a szalag megy. Hanem! A Hevesi Happy Band Feat. Hevesi Tamás is fellép a magyar EB Faluban.
Nyugi, de ez csak lejjebb derül ki. A lényeg, hogy kedd este a Csabagyöngyében játszott, mit játszott, zenélt, mit zenélt: MUZSIKÁLT a Generál együttes (a címben említett Charlie, Karácsony James, Novai Gábor és Várkonyi Mátyás). Mentem, láttam, hazajöttem, s végül megénekeltem eme nemes történést.
December 11-én 15 órakor a Kossuth Lajos Általános és Alapfokú Művészeti Iskola sportcsarnokában karácsonyi jótékonysági vásárt tartanak.
Csak sajnos ülőhelyzetben. Legalábbis a közönség zöme. De azért volt remény. Ugyanis a városban működő tánccsoportok géppuskalábúi két nótát sem bírtak négyzetméteren belül. Habana Social Club, kedd, Békéscsaba.
Úgyhogy sehogy. Illetve csak annyira, hogy ő lőtte be hétfőn a Jazzelek cuccát a csabai Belvár suliban. (Amúgy fakultációban tanítja a diákokat.) És amikor megszólalt a múlt század eleji muzsika: mindenkinek elkezdett járni a lába, szelíden lejtett, mosolygott. Elképzeltem, ahogy dédikéink erre diszkóztak, miközben szemlesütve megérintették egymás vállát, olykor el-elloptak egymástól egy-egy ártatlan csókot. Egy kicsit megállt az idő, és utoljára belecsimpaszkodhattunk az indiánnyárra.
Hétfőn megszólalt a csabai Belvárban a múlt század eleji muzsika, és mindenkinek elkezdett járnia a lába, szelíden lejtett, mosolygott. Elképzeltem, ahogy a dédikéink erre diszkóztak, miközben szemlesütve megérintették egymás vállát, olykor el-elloptak egymástól egy-egy ártatlan csókot. Egy kicsit megállt az idő, és utoljára belecsimpaszkodhattunk az indiánnyárra.
A napokban bejelölt a fészen egy rég, a kilencvenes években megszűnt gyerekcsapat, miközben azt látom, hogy frissek a képei, R-GO nem retrorizál, hanem igenis húzza a vonót, akarom mondani nyomja az ipart. Majd hirtelen agyféltekéim közt cikázni kezdett vagy tíz aktív gyerkőcbanda. (A teljesség igénye nélkül, ami hirtelen az eszembe jutott: Tücsök és a Hangya kombinációja, Zűrzavar, Bodrogközi Rita, Évi Tündér, Hanta Banda, Lustyik Pista és Deák Anikó duója, Antovszki Tomi és Skorka Tyaq Zoli, és az újfent működő Nyulambulam) Meglehet, nagy piac a 4-10 év közötti korosztály, de vajon az egyre több versenyző az igényt vagy a sekélyességet szüli? Persze, kinek nem inge, ne húzza gatyára.
Hírek
további friss hírek »
Apróhirdetés
Eladó
3 900 Ft
Eladó
6 210 Ft