"HORGÁSZAT" címkével ellátott hírek
Közel 9 éves, hír6-os tündöklésem során számtalanszor megénekeltem, hogy megannyi csuda lappang drága Békés megyénk atmoszférájában. De valakik nemcsak dumálnak erről, hanem le is képezik azokat – most a vizes tájékokat.
vagy az Élővíz-csatorna partjára cigizni, hanem… hanem: pecázni! Emiatt a mamája sokszor meg is feddte, hogy az otthoni elfoglaltságok helyett ily haszontalan dogokra csapja el a drága idejét. De mese nem volt, mert mindent vitt az elszántság, azaz a máig pulzáló botba kapaszkodás. Nemes Attilával beszélgettem, aki 10 év 1 hónapja ügyvezető igazgatója a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségének (KHESZ). Noha az alma nem igazán gurult el a fájától, ugyanis elődje épp az édesapja volt… Mi kell még?
Töretlen a turista állami horgászjegy népszerűsége: a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) speciális, 90 napos horgászjegyét augusztus végéig 6470-en váltották ki, már most meghaladva ezzel a tavalyi egész éves igénylések számát.
Legutóbb december 31-én beszélgettünk a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségének ügyvezető igazgatójával. Nemes Attila akkor csupa pozitív momentumról tudott beszámolni. Mint mondta, kiugróan sikeres évet zártak. A tervekkel csordultig telt fiatalembert – Megyejárásra keresztelt rovatunk okán – azért hívtuk meg beszélgetni, hogy a 2016-os év lehetőségeit is megvitassuk.
Megnyílt Budapesten a 23. FeHoVa (Fegyver, Horgászat, Vadászat) kiállítás, a nemzetközi kiállítást Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter nyitotta meg csütörtökön a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.
A víz, jelen esetben általában a Kettős-Körös partját jelenti, ahonnan az ember eljuthat a Fehér-Körös és Fekete-Körös eredetéhez, de nyugodtan lehajózhat a Fekete-tengerig vagy a Rajna közbeiktatásával az Északi-tengerig is. Azok a békéscsabai, gyulai, mezőberényi vízszerelmesek ezt a lehetőséget is alaposan végiggondolták, mielőtt úgy határoztak, hogy gyökeresen változtatnak a szokásaikon.
A horgászat és a horgász turizmus immár a törvény vastag betűje, így az előírások szerint is elsőbbséget élvez a halászattal szemben. Ez a többi között azt jelenti, hogy 2016. január 1-től immár mindenhol tilos a kereskedelmi célú halászat. Ilyen módon egy több évtizede húzódó vita végére kerülhet pont(y). Van mit ünnepelniük tehát a pecásoknak.
Számos változásra kell felkészülnie jövőre a magyarországi mintegy 350-400 ezer sporthorgásznak - hívta fel a figyelmet Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) elnöke kedden.
Ma, október 15-én van a fehér bot világnapja. Ez alkalomból Simon Gergellyel (szolnoki jogász), hírportálunk egyik kedves ismerősével egy baráti összejövetelen beszélgettem a napokban – olykor ide-oda csapódtak a gondolathullámaink. Ráadásul Geri még pecázott is.
Amikor a Körösök még a saját maguk által választott mederben folytak, akkor a Fehér-Körös és a Fekete-Körös Békés alatt keltek egybe egymással. A XIX: század közepééig, a vizek szabad folyása miatt, a folyók közelében élőket szinte évente sújtotta árvíz, ami mindent vitt. A vízparti településeknek külön-külön semmilyen lehetőségük nem volt önmaguk megvédésére, az életet adó víz volt az úr mindenfelé.