"HORN GYULA" címkével ellátott hírek
Az MSZP a Nyugat felé nyitott, jövőbe tartó magyar nemzetet akar - közölte az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője szerdán Budapesten a Horn Gyula volt szocialista miniszterelnök emlékére rendezett konferencián.
Ferenc pápa kapja jövőre a Károly-díjat, a rangos nemzetközi elismerést az emberséges, egységes és erős Európa melletti kiállásáért ítélték oda a római katolikus egyházfőnek - jelentette be szerdán a díj alapítója, Aachen városa.
Horn Gyula "nagy ember, nagy magyar, nagy európai volt, legyenek rá büszkék a magyarok" - mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kedden Brüsszelben, a volt magyar miniszterelnök szobrának felavatásakor az Európai Parlament (EP) székházában.
Pediglen napról-napra öregszünk. Legfeljebb csak nem érezzük, hiszen mindenhol az energiától kicsattanó fiatalság képe kacsint vissza ránk. Ráadásul a hirdetéseken időseket maximum csak egy gyógyszerreklámon láthatunk. Az egyik hatvan fölötti ismerősömnek pusztán azért csökkentették több mint a felére az életbiztosítását, mert „kifele van” – miközben egy szívlapáttal sem lehetne kikergetni ebből a tarkabarka-bozontos, szögletesen kerek árnyékvilágból. Sztorimorzsák 1-2-3.
A szoboravató után elkezdődött az MSZP választmányának zárt ülése, amelyen a választási programról, az országgyűlési és az európai parlamenti listáról döntenek.
Hétfő délelőtt vesznek végső búcsút Horn Gyulától, Magyarország volt miniszterelnökétől a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Az állami, katonai tiszteletadás mellett tartandó temetésen a családtagok, hozzátartozók mellett politikustársak és külföldi vendégek is leróják kegyeletüket.
Július 8-án 10 órakor lesz Horn Gyula néhai miniszterelnök temetése a Fiumei úti temető 15-ös számú parcellájában - közölte a Kormányzati Információs Központ hétfőn az MTI-vel.
Minden bizonnyal még sokáig fognak beszélni a magyar polgárok a parlament által elfogadott földforgalmazási törvényről, de az is lehet, hogy a botrányos zárószavazásról annál is többet. A hír6.hu helyszínen tartózkodó munkatársa kétrészes cikkben írta meg a Budapesten történteket.
A volt kormányfő gyászszalagos képe mellé virágcsokrot helyeztek el, és néma felállással tisztelegtek emléke előtt.
Még önmagához képest is profán szóhasználattal élt Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök, az ellenzéki Demokratikus Koalíció Párt elnöke, országgyűlési képviselő a máris elmérgesedni látszó országgyűlési képviselő-választási kampányban. A magyarországi egyházakat támadó beszédében némi gondolkodási idő után nemes egyszerűséggel úgy fogalmazott június 16-án, vasárnap, Nagy Imre mártír miniszterelnök felakasztásának (1958. június 16.) 55. évfordulóján Budapesten, hogy ne politizáljanak, ne nyalják dr. Orbán Viktor miniszterelnök hátsóját. A nagy port kavart beszédben ráadásul együtt emlegette Gyurcsány az áldozatot, Nagy Imrét a hóhérral, Kádár Jánossal.