"IGAZGATÓ" címkével ellátot hírek
Motorcsónak-balesetben életét vesztette a brit BSkyB médiacsoport értékesítési igazgatója. A szerencsétlenségben meghalt az 51 esztendős Nicholas Milligan nyolcéves leánya is.
A moszkvai Nagyszínház balett-társulatának művészeti igazgatója vissza fogja nyerni a látását annyira, hogy ismét dolgozni tudjon azt követően, hogy egy álarcos támadó savat öntött az arcába - közölte csütörtökön Szergej Filin egyik orvosa.
Pályázatot írt ki az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) igazgatói feladatkörének betöltésére az emberi erőforrások minisztere.
Nagyon egyszerű lesz beszélni a Nemzeti új törekvéseiről a jövő szezon első előadása után. A nézők rögtön látják majd, miben más ez, mint a krízisszínház – véli az új igazgató.
A jelenlegi vezérigazgató, Alföldi Róbert mellett a debreceni Csokonai Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila, Szennyai Mária színésznő és Hídvégi Miklós színész-rendező nyújtott be pályázatot.
A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum az elmúlt tíz évben olyan eredményt ért el, ami országosan is elismerendő - minderről dr. Szatmári Imre, az intézmény igazgatója beszélt a Közéleti sarokban, valamint kifejtette azt is, hogyan sikerült mindezt elérni.
Meghalt kedd este Erik Izraelewicz, a Le Monde című francia napilap szerkesztőségének igazgatója.
Dr. Hatala József r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány 2012. november 1-i hatállyal kinevezte dr. Urbán Zoltán r. alezredest, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatójává, valamint Szilágyi Róbert r. alezredest, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatójának.
Vidnyánszky Attila még nem döntötte el, pályázik-e a Nemzeti Színház főigazgatói posztjára. A rendező elmondta: foglalkoztatja a kérdés és segítői is vannak, akikkel összeállítanák a pályázatot, de döntése előtt több szempontot is tisztáznia kell még.