"ÍTÉLET" címkével ellátot hírek
Pislogással vallott gyilkosára egy 35 éves férfi az Egyesült Államokban. David Chandlert nyakon és fejbe lőtte egy férfi - Ricordo Woods -, és a sérülések miatt a férfi előbb teljesen megbénult, két héttel később pedig meghalt. A két hét alatt beszélni sem tudott, de szemével még képes volt kommunikálni. Amikor elé tartották feltételezett támadója fotóját, Chandler háromszor is igent pislogott.
Felfüggesztett halálbüntetésre ítélték az utóbbi évtizedek legnagyobb politikai botrányáról elhíresült, délnyugat-kínai Csungking város volt rendőrfőnök-helyettesét - jelentette a hongkongi média helyi információkra hivatkozva. Tang Csien-hua így lényegében életfogytig tartó börtönbüntetést kapott. Ezzel a 32 milliós tartományi jogú város újabb egykori nagyhatalmú tisztségviselője kerül börtönbe.
A milánói fellebbviteli bíróság szerdán megerősítette az úgynevezett Mediaset-per első fokú ítéletét, amelyben adócsalás vádjával tavaly négy évre ítélték Silvio Berlusconit.
A férfi 2010-ben megölte és feldarabolta a szomszédjában élő idős nőt, majd a maradványait eltüntette.
Fórizs Ildikó tájékoztatása szerint a táblabíróság ezzel helybenhagyta az első fokon eljáró Miskolci Törvényszék ez év januári ítéletét, és a vádlottat közveszéllyel való fenyegetés miatt találták bűnösnek.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte egy párizsi bíróság csütörtökön a Baszk Haza és Szabadság (ETA) szakadár terrorszervezet egy feltételezett tagját, aki 2007. december 1-jén lelőtt két, titkos küldetésben lévő spanyol rendőrt a dél-franciaországi Capbretonban. Mikel Kabikoitz Carrera Sarobéról a bíróság a per során azt állapította meg, hogy - jóllehet nem egyedül követte el a bűncselekményt - mindkét áldozat életét az ő lövései oltották ki.
Tíz év börtönbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön, első fokon azt a férfit, aki a vád szerint tavaly januárban szentendrei otthonukban megfojtotta az élettársát - közölte a törvényszék szóvivője.
A libanoni származású, amerikai állampolgársággal rendelkező férfit három társával együtt 2001-ben már életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a robbantásokkal összefüggésben, de egy New York-i fellebbviteli bíróság hét évre rá, 2008-ban perújrafelvételt rendelt el el-Hadzs ügyében.
Négyszázezer forint pénzbüntetésre ítélt ittas vezetésért egy bírót a Szekszárdi Járásbíróság - közölte a bíróság szóvivője pénteken az MTI-vel.
Jogerősen életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla azt a berettyóújfalui asszonyt, aki 2010-ben brutálisan meggyilkolta a férjét.