"JUH" címkével ellátott hírek
Tizennégy megyét érint a kéknyelv betegség, az ország területének kétharmad részén kellett korlátozó intézkedéseket bevezetni a megbetegedések miatt – mondta a kérődző állatokat érintő kór elterjedéséről a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakmai főtanácsadója egy veszprémi konferencián szerdán.
A Békés megyei Nagyszénás közelében, egy hobbiállattartó kisgazdaságban is kimutatták a kéknyelvfertőzést. A gócponttól számított 2 kilométer sugarú körben szerda délutánra elrendelték a légi szúnyogirtást – tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elnökhelyettese.
Várhatóan több ezer szarvasmarhát és juhot kell leölniük a román gazdáknak, miután Románia dél-keleti részén a kéknyelv betegség jelent meg az állatoknál.
Megemelt összegű támogatást kapnak a juh- és kecsketartók, mivel a kormánynak sikerült elérnie az Európai Bizottságnál, hogy a nemzeti forrásból nyújtható, úgynevezett csekély összegű, de minimis támogatások szabályai szerint három év alatt 10 ezer eurónak megfelelő forintösszeghez jussnak a magyar gazdák - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) csütörtökön az MTI-vel.
Szanazug. Üdülőparadicsom, ahol a Fekete-Körös és a Fehér-Körös találkozik egymással, ott egyesülnek és onnan már Kettős-Körösként hömpölyögnek tovább. A különleges természeti jelenség a megye egyik kedvenc üdülőközpontja lett, ahol a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben igazi üdülőfalu épült. A környező városokban lakó emberek hétvégi házakat építettek, és itt teremtett dolgozóinak pihenési, kikapcsolódási lehetőséget sok gyulai és csabai vállalat is.
Az idén tovább bővül a juhállomány, az ágazatnak juttatott többlettámogatás hatására némiképp élénkült a tartási kedv - mondta a Magyar Juhtenyésztők és Kecsketenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatója.
Világéletében egyéni gazdálkodó szeretett volna lenni. Erre negyven évig kellett várnia. A lehetőséget a rendszerváltás hozta meg neki. Gyakorlatilag nulláról indította vállalkozását, felhalmozott vagyona nem volt. Minden egyes forintért tízszeres árat kellett fizetnie, de jól bírta a megpróbáltatásokat. Hiszen gyermekkori álmát valósította meg.
Fürtökben lóg az ágakon, s vörösen izzik a galagonya Zsadány határában, Orosipusztán. A sok évszázados megfigyelésen, tapasztalaton alapuló nép időjóslás szerint ez kemény telet sejtet - morfondírozok magamban, miközben a visszapillantó tükörből is vakít a horizonton hanyatló októberi nap.
Spanyol állattenyésztők több mint kétezer juhot hajtottak keresztül vasárnap Madrid központján, így demonstráltak az intenzív gazdálkodás és az urbanizáció miatt veszni látszó régi állattenyésztési módszerek fenntartása mellett.
Fegyvernek látszó tárggyal raboltak el 17 anyabirkát kedden Dunaegyházán – közölte Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Hírek
további friss hírek »
Apróhirdetés
Eladó
3 900 Ft
Eladó
6 210 Ft