"KERÉKPÁROZÁS" címkével ellátott hírek
Úgy tűnik, valóban nincs értelme a kerékpárosok kontra autósok párharcnak.
A munkába biciklizés jelentősen csökkentheti a rákos, valamint a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálozás kockázatát - állítják a kutatók a British Medical Journal (BMJ) című brit orvosi folyóiratban közölt tanulmányukban.
Békés megyében 12. alkalommal rendezte meg a rendőrség a „Megvilágosodás Napját”. A lámpafényes felvonulással zárult akcióban közel 1800 kerékpáros vett részt.
Kilencedszer rendezik meg szombaton a Móri Karika jótékonysági kerékpáros túrát, amelynek egyik célja ezúttal is a Cortex - Agysérültekért Alapítvány támogatása.
Békés megyében 2014. október 3-án 20 településen 26 üzletben és szervizben vásárolhattak kedvezményes áron láthatóságot elősegítő kötelező tartozékokat és eszközöket a kerékpárosok.
Békés megyében előszeretettel közlekedünk kerékpárral, azonban nem egy baleset történik, amelyet kerékpáros okoz. A kerékpáros közlekedési szabályok megismerése céljából a Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság figyelemfelhívó táblákat készíttetett és helyez ki Békéscsabán több kerékpárüzletnél is.
2013. május 17-én rendezik meg Újkígyóson a már hagyománynak számító "Fuss az életedért" elnevezésű városi sportnapot. A délelőtti programokon az általános iskolásoké a főszerep, míg délután a III. Snake Ring Cup Nyílt Nemzetközi Országúti Kerékpárverseny veszi kezdetét a város utcáin. Az nap zárásaként a Kisváros Esték keretén belül Sávolt Erika, újkígyósi származású válogatott, BEK győztes kézilabdázóval beszélget Fábián Tamás, a Csaba Rádió műsorvezetője. A rendezvénysorozat zárásaként a szombati napon rendezik meg a II.Újkígyósi Sportbált, ahol átadásra kerülnek az "Újkígyós Sportjáért" kitüntető címek.
Mindenki tudja, hogy a sport fontos szerepet játszik az egészség és a fittség megőrzésében. Mindegy milyen mozgásformát űz az ember, a lényeg a sporton van és a rendszerességen. A Békés városában élőket arról faggattuk a Nap kérdésében, hogyan próbálják megtartani kondíciójukat.
Nem tartják meg szeptember végén az ilyenkor szokásos kerékpáros felvonulást Budapesten, miután a szervezők szerint elérték, amit akartak.