"KÉS" címkével ellátot hírek
Alvó férjét szurkálta meg késsel egy nő hajnalban Hegyeshalomban - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtügyeletese pénteken.
A bűncselekmény elkövetésétől számított másfél órán belül azonosították és elfogták a csongrádi rendőrök azt a fiatalembert, aki késsel rabolta ki társát 2013. május 19-én hajnalban.
Késsel fenyegetődzve akarta egy kamasz mobiltelefonját elrabolni egy szintén fiatalkorú fiú Egerben - közölte pénteken a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság.
Kiemelt apróhírdetésekTovábbi apróhirdetések (41358 db) »
Aljas indokból elkövetett emberölés kísérletével gyanúsítják, és pénteken előzetes letartóztatásba helyezték azt a budapesti férfit, aki egy solymári lakásban szerelemféltésből el akarta vágni barátja torkát – közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője. Kállai Gábor a Budakörnyéki Járásbíróság döntését követően elmondta, hogy a 27 éves S. Barnabás és barátja ugyanabba a nőbe voltak szerelmesek, ez vezetett a majdnem végzetes konfliktushoz.
Macskájuk védelmében megölte a férjét egy 56 éves asszony Oroszországban.
Késsel támadott meg egy 23 éves férfi Encsen egy hasonló korú fiatalt, akitől pénzt követelt. A férfit elfogták, majd felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett kísérlete miatt indult ellene eljárás - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön.
Késsel fenyegetőzve próbált meg kirabolni egy kisboltot vasárnap késő délután Miskolcon egy férfi, akit azonban az eladó megfutamított - tette közzé honlapján a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai két órán belül elfogta azt a négy személyt, aki szombaton Zuglóban ezer forintot raboltak el egy fiataltól.
Letartóztattak két késes rablót Kecskeméten. A két fiatalkorú férfi januárban késsel kirabolt két nőt Kecskeméten.
Letört egy darab egy füzesgyarmati férfi szegycsontjából, akit helybeli hölgyismerőse egy alkalommal a mellkasán sebesített meg egy késsel péntekre virradóan - tájékoztattak helyi informátoraink.
Hírek
Legfrissebb hírek
| 18:48 | Kozma István lesz az Újpest vezetőedzője |
| 18:03 | Öt órát várakoznak a kamionok Záhonynál |
| 17:54 | Még mindig ők a legjobbak |
| 17:11 | 3,5 tonna felett 85 forintot is fizethetünk kilométerenként |
| 16:49 | Karambolozott a vöröskereszt egyik autója |
| 16:12 | Csökkenhet a várakozási idő |
Legolvasottabb hírek
|
Malmőben elszabadult a pokol, hazánkat támadják
|
| Óriási tapsviharral köszöntötték ByeAlexet |
| Csatornában találták meg az üzletemberek holttestét |
| Világszerte magyarul éneklik ByeAlex dalát |
| Hihetetlen leletre bukkant egy fiú |
| Kilenc hónapos csecsemő hunyt el, rejtélyes halál Sarkadon |



