"KICK-BOX" címkével ellátott hírek
A Bilbao-ban megrendezett Európa-bajnokságon csütörtökön már a négy közé jutásért, vagyis a dobogóra kerülésért léptek a versenyzők a ringbe. Miután K-1 szabályrendszerben már csak Szabó László (Békéscsabai Lakótelepi SE-Energy Gym) maradt állva, külön értéke volt győzelmének.
A nyitó nap vegyes eredményeket hozott Spanyolországban, Bilbao-ban a WAKO Kick-box Európa Bajnokságán, amelyen 35 ország 485 versenyzője indult el. A szakemberek meglátása szerint az utóbbi évek legkeményebb mezőnye jött ide annak ellenére, hogy most mind a három kick-box ringes szabályrendszer – full-contact, low-kick és K-1 – Európa-bajnokságát itt rendezik, és így egy versenyző csak egy szabályrendszerben indulhatott, tehát nem tehetett kirándulást más szabályrendszerbe.
A WAKO kick-box világszövetség ringesei Spanyolország felé fordítják figyelmüket. Spanyolország már nagyon régen rendezett nívós és kiemelkedő nemzetközi versenyt. Utoljára 1990-ben, vagyis 24 éve (!) rendezett Spanyolország Európa-bajnokságot. Akkor a ringesek közül egyedül Balogh Oszkár tudott szerezni egy ezüstérmet. Most Bilbao-ban remélhetőleg más lesz a helyzet!Itt rendezik meg ugyanis október 18-tól 26-ig a WAKO felnőtt full-contact, low-kick és K-1 Európa-bajnokságát.
Egy újnak tekinthető létesítményben, a szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnokban rendezték meg az idei Jenox Tököl Kupa nemzetközi kick-box versenyt. 7 ország 40 klubjának 269 nevezője között ott találjuk a Békés megyei sportolókat is, akik jócskán értek el érmes-helyezést.
Szeptember közepén Riminiben tartották a Junior és Kadett Kick-box Világbajnokságot, ahol Vida Balázs (füzesgyarmati Hegyesi KBSE versenyzője) két kategóriában is: light-contactban és kick-light-ban a dobogó legfelső fokára állt. Többen is indultak két kategóriába, de csak neki sikerült két aranyat szerezni. Ezzel a vb legsikeresebb versenyzője lett. A tehetséges fiúnak azonban ez nem elég, nagyra törő terveket dédelget, és meg is tesz mindent azért, hogy álma valóra váljon. Balázzsal beszélgettünk.
Riminiben, a Junior és Kadett Kick-box Világbajnokság utolsó napjának végén a csarnok kiürült, a rendezők már szétszedték a ringeket és a küzdőtereket. A dobogón már csak a magyarok – köztük a Békés megyeiek fényképezkedtek, örültek, ami jelzés értékű. Volt minek örülni! A Békés megyeiek összesen öt egyéni, és két csapat arany; két ezüst, és hét egyéni és egy csapat bronzérmet szereztek!
Az utánpótlás korúak kick-box világbajnokságán az utolsó napra maradt a magyar döntősök nagyobb része. Érthetően nagy várakozással tekintett a magyar csapat erre a napra, mert szinte minden magyar döntősben benne volt a nyerés, a világbajnoki cím megszerzésének az esélye.
Riminiben, a Junior és KADETT Kick-box Világbajnokság utolsó előtti napján három páston és két ringben folytak a küzdelmek. A ringeseknél délelőtt még vívtak mérkőzéseket a szombati döntőkbe jutásért, de délutánra már itt is a döntőkön szurkolhatott a közönség. Az a közönség, amely lelkesen szurkolt, és közülük a leghangosabbak – milyen jó ezt lenni – a magyarok voltak. Mindenki drukkolt, s a Békés megyeiek még dobot és elektromos dudákat is hoztak. Ha magyar versenyző küzdött, megkapta azt a támogatást, ami egy világbajnoki döntőhöz dukál.
Az utolsó héthez érkezett a Junior és Kadet Kick-box Világbajnokságra történő felkészülés, hiszen egy hét múlva kezdődik a nagy összecsapás,amit egy hosszú idő óta tartó megfeszített edzésmunka előzött meg. Az indulók száma kétezer körül várható, vagyis a hangulatos olasz tengerparti városban, Riminiben a világbajnokság hetében szinte minden a kick-box - ról szól majd.
A Magyar Kick-box Szövetség egyik legerősebb fellegvárának számít Szombathely. Több kick-box klub is működik sikeresen, a legrégebbi idők óta jelen van a sportág a város életében. Számos nagy sikerű profi gálát rendeztek, mindig nagy közönségsikert aratva.
Hírek
további friss hírek »
Apróhirdetés
Eladó
6 210 Ft
Eladó
3 900 Ft