"KOMMUNIZMUS" címkével ellátott hírek
Közös felelősségünk, hogy mindent megtegyünk a Recsken és a többi kényszermunkatáborban történtek feltárásáért és a kommunizmus 40 évének részletes és valós megismertetéséért - jelentette ki az Országgyűlés alelnöke a Recski Nemzeti Emlékparkban tartott vasárnapi megemlékezésen.
Akkor kaphatunk reális és hiteles képet múltunkról, ha helyi, városi, járási, megyei szinten is sikerül feldolgozni 1945-1990 időszakának történelmét - jelentette ki Soós Viktor Attila, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) tagja pénteken Szegeden.
A megemlékezés február 16-án lesz.
A Kína három legfontosabb központi médiumában dolgozók számára alapvető követelmény a Kínai Kommunista Párt iránti lojalitás. A párt által irányított médiának a párt akaratát és javaslatait kell szolgálniuk, védve annak tekintélyét és egységét - erről Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár-államelnök beszélt a hét végén sajtómunkások és -vezetők népes tábora előtt.
Emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával bűnvádi eljárást kezdeményezett kedden a román legfőbb ügyészség George Homostean volt belügyminiszter ellen, akit a gyanú szerint felelősség terhel egy politikai fogoly, Gheorghe Ursu kínvallatások nyomán 1985-ben bekövetkezett haláláért.
Tegye fel a kezét, aki emlékszik arra, hogy ’89 karácsonyán a Három kívánság helyett Nicolae és Elena Ceaușescu vérbe fagyott – fekete-fehér – holttestét kellett néznünk a tévében! Naugye!
Ma már senki sem vitatja, hogy a nemzetiszocializmushoz hasonlóan a kommunizmus is egy őrült eszme volt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások közelgő emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen.
Erkölcsi kötelességünk, hogy ne hagyjuk feledni a kommunizmus áldozatait - hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten, amikor jelképesen átadta Ludwik Klimkowskinak, a kanadai Tribute to Liberty Alapítvány elnökének azt a 25 millió forintos támogatást, amellyel Magyarország a kommunizmus áldozatai ottawai emlékművének megépítését támogatja.
Megnyitották a nyilvánosság előtt Enver Hodzsa volt albán kommunista vezető atombunkerét - jelentette a helyi média vasárnap.
Huszonöt éve, az 1989. június 4-i első, részlegesen szabad választásokon ért véget a kommunizmus Lengyelországban - jelentette ki szerdán, a varsói Királyi Vár előtti téren az évforduló alkalmából rendezett központi ünnepségen elmondott beszédében Bronislaw Komorowski lengyel elnök.