"KONFERENCIA" címkével ellátott hírek
Szélesebb körben kell folytatni az egyeztetéseket a színházi előadó-művészeti és táncművészeti szakma jövőjéről - hangoztatta a Párbeszéd a magyar színház jövőjéről című negyedik szakmai konferenciát lezáró sajtótájékoztatón a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója a Győri Nemzeti Színházban pénteken.
Budapest a 16., Magyarország pedig már a 33. a nemzetközi konferenciahelyszínek világranglistáján, egy év alatt 3-3 helyet léptek előre - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
Washingtonban nemzetközi konferencia kezdődött a keresztényüldözésekről.
Füzesgyarmaton 2017. február 3-án ismételten megrendezésre kerül a Vidékfejlesztési Konferencia.
Több mint kétszáz szakember részvételével a globális oktatási kihívásokról kezdődik többnapos konferencia hétfőn Budapesten.
Mindössze fél év telt el az első beszélgetés óta. Ennyi időre volt szükség ahhoz, hogy a három Közép-békési város, Békéscsaba, Békés és Gyula kézilabdasportjának felelős vezetőinek közös gondolkodásának eredményeképpen szerda délelőtt létrejött egy országos jelentőségű konferencia, ahol minden regisztrált résztvevő megkapta azt a füzetet, melyet a három város kézilabda egyesületei, a Testnevelési Egyetem rektora és a Nemzeti Kézilabda Akadémia munkatársai közösen írtak meg.
A Csabagyöngye Kulturális Köpzpont adott otthont az Országos kézilabda sportágfejlesztési stratégiai és Békés megyei regionális sportágfejlesztési koncepció bemutatójának.
A világ vezető egészségügyi szakemberei és demenciakutatói részvételével rendezik meg csütörtöktől vasárnapig a budapesti Kongresszusi Központban a 31. Nemzetközi Alzheimer-konferenciát.
V. Füzesgyarmati Gazda - és Vállalkozónapok, Vidékfejlesztési Konferencia
Füzesgyarmat Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2014-ben a település gazdasági életének vállalkozásai körében elért kimagasló teljesítmény vagy huzamosabb időn át folytatott kiemelkedő munkavégzés elismerésére megalapította „AZ ÉV VÁLLALKOZÁSA DÍJ”-at.