"KÖZFOGLALKOZTATÁS" címkével ellátott hírek
A közfoglalkoztatásból az elsődleges munkaerőpiacra átlépni igyekvők egy részének időbe telik mire megtalálja a maga helyét, ez lehet a munkanélküliség átmeneti emelkedésének egyik lehetséges oka - így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a KSH kedden megjelent harmadik negyedévi foglalkoztatási-munkanélküliségi adatait.
Növényt termesztenek, homoktövis italt állítanak elő, seprűt kötnek és sok ezernyi virággal teszik szebbé Gyomaendrődöt a járási startmunka mintaprogramjaiban dolgozó közfoglalkoztatottak.
Március 1-jével elindultak a 2017. évi közfoglalkoztatási programok Békés megyében.
A 2017. március elsejével induló Start közmunka programban résztvevők számára tartottak tájékoztatást kedden reggel. A közfoglalkoztatás célja továbbra is az, hogy a foglalkoztatottak sikeresen vissza-, illetve bekerüljenek az elsődleges munkaerő piacra. Segély helyett munkalehetőséget biztosítanak azok számára, akik álláskeresése hosszú ideje eredménytelen.
Önkormányzati közfoglalkoztatási programokat jutalmaztak a Belügyminisztériumban, Békés megyéből négy önkormányzat kapott támogatást.
Sarkadon napjainkban 455 főnek biztosítanak munkát az értékteremtő önkormányzati közmunkaprogramok, amelyek keretében egyre több és egyre jobb minőségű terméket állít elő a város. Az egy esztendeje működtetett Önkormányzati Bolt kapcsán dr. Mokán István polgármester hangsúlyozta, régi gondolat volt egy Önkormányzati Bolt megnyitása, ami tavaly vált realitássá, amikor ünnepélyesen megnyitotta kapuit az üzlethelység a sarkadi önkormányzat által üzemeltetett Vásártéren.
A járási startmunka „helyi sajátosság” mintaprogramjának keretében a város közterein, önkormányzati útjainak, parkolóinak mentén padok kirakására került, illetve kerül sor. A mintaprogram keretében működtetett asztalosműhelyben készülnek el a padok deszkái, ott kerülnek lefestésre, valamint a padok kirakását is a programban dolgozó közfoglalkoztatottak végzik. A padok alatti burkolat kivitelezése, valamint a felhasznált térkő előállítása, a közutas mintaprogramban dolgozó közfoglalkoztatottak munkája révén valósul meg.
A közfoglalkoztatottak körében is toboroz a Magyar Honvédség, de a jelentkezés önkéntes: sem a megjelenés, sem a szerződéskötés nem kötelező - szögezte le a Honvédelmi Minisztérium hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Négy programcsoportban legalább 14.294 fő közfoglalkoztatására nyílik lehetőség március 1-től Békés megyében.
Az LMP törvénymódosítást kezdeményez annak érdekében, hogy a 18 év alattiak ne vehessenek részt a közfoglalkoztatásban.
Hírek
további friss hírek »
Apróhirdetés
Eladó