"KUTATÓK" címkével ellátott hírek
A vörösvérsejtek felszínén található egyik transzportfehérje új változatára bukkantak az MTA-TTK Enzimológiai Intézet és az Országos Reumatológia és Fizioterápiás Intézet kutatói, akiknek felfedezése a rák és a köszvény kezelésében is új eredményeket hozhat.
Veszélyekkel járhat a parlagfűkészítmények hosszú távú fogyasztása, mutatták ki a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói vizsgálatsorozatukban, amelynek eredményeit a PLoS One tudományos folyóiratban ismertették - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága kedden az MTI-t.
Országszerte 41 városban, 150-nél is több helyszínen mintegy kétezer program közül válogathatnak az érdeklődők pénteken a 10. Kutatók éjszakáján, a rendezvénysorozatra idén 60-70 ezer látogatót várnak.
Új idegpályát fedezett fel magyar szakemberek vezetésével tudósok egy nemzetközi csoportja; az idegpálya eddig ismeretlen módon köti össze a mozgásért, a figyelemért és az öntudatért felelős agyközpontokat.
Ausztrál és francia csillagászok habzsoló fekete lyukat fedeztek fel, amely tízszer nagyobb sebességgel szippantja be a gázokat, mint bármely más ismert "fajtársa".
Az elektronikus hulladékok feldolgozásához kötődő eredményeiket ismertetik, és a közös kutatási tennivalókról tárgyalnak a Miskolci Egyetemen a visegrádi négyek (V4 - Szlovákia, Magyarország, Csehország és Lengyelország) kutatói csütörtökön és pénteken - közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel.
"Tűzokádó" apró csillagot fedeztek fel amerikai asztrofizikusok a NASA Swift űrteleszkópja segítségével - a mindössze 60 fényévnyire lévő vörös törpe tízezerszer nagyobb erejű flereket bocsát ki, mint a valaha mért legerősebb napkitörés volt.
Guinness-rekord született a Budapest Parkban a Punnanny Massif koncerjén
A legutóbbi jégkorszak alatti naptevékenység erősségének ingadozásait sikerült rekonstruálniuk svéd tudósoknak, kutatásaik, amelyekről a Nature Geoscience folyóiratban jelent meg tanulmány, a jövőbeli klímaváltozásokat segíthetnek pontosabban modellezni.
Egy szlovén expedíció két ősi maja város maradványaira bukkant Mexikó dél-keleti részén - számolt be róla a régészettel foglalkozó PastHorizons internetes portál.
Hírek
további friss hírek »
Apróhirdetés
Eladó
3 900 Ft
Eladó
6 210 Ft