"MATEMATIKA" címkével ellátott hírek
Negyven évesen elhunyt Marjam Mirzakani iráni matematikus, az első – és eddig egyetlen – nő, akinek odaítélték a matematika Nobel-díjának is nevezett Fields-érmet – írta a BBC News.
Amikor született, Magyarország hivatalos államformája még királyság volt. Matematika című könyve az évtizedek alatt 600 ezer példányban kelt el. Obádovics Gyula a napokban töltötte be a 90. évét. Ma is dolgozik, továbbá pecázik, szőlőt termeszt, bort és diólikőrt készít.
Magyarországon nagyon jó a tehetséggondozás matematikából, de csak keveseket ér el - mondta Juhász Péter matematikatanár vasárnap az M1 aktuális csatornán.
Rejtőzködő matektehetségeket keres gimnazisták - konkrétan a kilencedik osztályába járó diákok - között a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet Didaktikai Csoportja.
A jövő évtől érvényes matematika érettségi követelményeknek megfelelő és a szükséges teljes ismeretanyagot feldolgozó e-learning képzés segíti a diákok felkészülését a www.epalatabla.hu oldalon.
Halmazelmélet, gráfos feladat és trigonometria is szerepel a matematika érettségi írásbeli tételei között az eduline.hu értesülései szerint.
Ma reggel a matematika írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák.
Ebben az évben február 19-én már 27. alkalommal került megrendezésre a kecskeméti Mategye Alapítvány által meghirdetett Zrínyi Ilona Országos Matematikaverseny. Békés megyében, tíz városban a megszokott helyszíneken közel 1.900 tanuló próbálkozott a versenyfeladatok megoldásával. A hagyományoknak megfelelően a Békés megyei verseny szervezését a Sarkadi Általános Iskola pedagógusai végezték. A versenyt követő megyei eredményhirdetés és díjkiosztó ünnepség szervezését és lebonyolítását is a helyi általános iskola pedagógusai végzik, az ünnepélyes eseményre március elején a sarkadi Bartók Béla Művelődési Központban került sor.
"Mi az a három szó, amit a legkevésbé akarsz hallani egy cigánytól? Jó reggelt, szomszéd!" A Corvinus Egyetem előkészítőjeként működő Studium Generale trigonometria-feladatsorába díszítő elemként került két régi rasszista a vicc. Az intézmény belső vizsgálatot rendelt el.
A Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola kiemelt projektje a „Tanuló- és Tevékenységközpontú Matematikaoktatás” c. módszertani modell 2015 szeptemberében folytatódik tovább a megye pedagógusai számára meghirdetett hospitálási lehetőségekkel.