"MENTŐK" címkével ellátott hírek
A sarkadi mentőállomás dolgozói Kárász László megyei vezető mentőtiszt jelenlétében mutatták be azt a több mint 4 millió forint értékű eszközt, amivel tovább bővül a Sarkadon szolgálatot teljesítő esetkocsi eszközparkja. A szóban forgó eszköz egy olyan gép, ami a mellkas összenyomását végzi egyenletes erővel, jelentősen elősegítve az újraélesztés folyamatát, ami általában emberéletekben mérhető.
A szokásosnál mintegy 10-15 százalékkal több riasztást kapnak a mentők a hőség alatt - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerdán az MTI megkeresésére.
A jövő év végére 2016. elejéhez képest legalább 67 százalékkal több lesz a mentődolgozók fizetése - mondta az Országos Mentőszolgálat főigazgatója vasárnap az MTI-nek.
A kormány elkötelezett amellett, hogy az autókat Magyarországon gyártott orvosi eszközökkel szereljék fel, ezzel is támogatva a világszínvonalú hazai orvosi műszergyártást. Az év végéig 1,4 milliárdot költ a kormány mentőautók fejlesztésére és gyártására - olvasható a híradó.hu-n.
Szilveszter éjjelén a mentőszolgálatok országszerte csaknem háromezer riasztást kaptak. A legtöbb esetben az alkohol okozta a gondokat, csak a fővárosban több mint negyvenen kerültek kórházba alkoholmérgezés miatt. A rendőröknek a pirotechnikai eszközök használata, valamint garázdaság és verekedés miatt több helyszínen is közbe kellett lépniük.
Már főigazgatósága első évében szeretné megkötni a mentődolgozói életpályamodellhez szükséges megállapodást a szakszervezetekkel és az érdekképviseletekkel az Országos Mentőszolgálat új főigazgatója - olvasható a Magyar Idők keddi számában.
A tanévkezdés baleseti kockázatot is jelent, a szülőknek érdemes felkészíteniük gyerekeiket a biztonságos közlekedésre - közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr-igazgatója szerdán az MTI-vel.
1948. május 10-én jött létre az Országos Mentőszolgálat és ezáltal a mentés állami feladattá vált Magyarországon. Minden esztendőben május 10-én ünneplik a szolgálat születésnapját hazánkban, ekkor kinyílnak a mentőállomások kapui, ahogy történt ez Sarkadon is az elmúlt héten pénteken.
Az Országos Mentőszolgálat arra kéri az embereket, hogy a fűtési szezon elindulásával ellenőriztessék a kazánokat és kéményeket.
Egymillió betegnek nyújtott segítséget a mentőszolgálat ebben az elmúlt évben - ismertette Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs igazgatója a szervezet szilveszteri sajtótájékoztatóján.