"MERCEDES" címkével ellátot hírek
Egy 203 kilométer/órával száguldó német rendszámú Mercedes gépkocsit fogtak el a rendőrök az M6-os autópálya Budapest felé vezető oldalán - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán.
Ukrán zárjeggyel ellátott csempészett cigarettákat találtak egy német rendszámú gépkocsiban a rendőrök, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a hegyeshalmi átkelőnél péntek este - mondta a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Őrizetbe vették a Mercedes-gyár egyik csoportvezetőjét, aki a kecskeméti gyárban elkészített személygépkocsikból alkatrészeket szerelt ki, és azokat egy közösségi oldalon kínálta eladásra - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn.
A tízezredik Mercedes-Benz B-osztályú személygépkocsi július 2-án legördült a a kecskeméti gyár futószalagjáról - közölte Sztipichné Kozári Edina, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. marketing- és PR-vezetője kedden.
Közel 200-an licitáltak eddig az ország első itthon gyártott Mercedesére.
Megindult a termelés a Mercedes-Benz új kecskeméti személyautó gyárában, egyúttal Dieter Zetsche, a Daimler AG igazgatója a csütörtökön tartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a kompakt-autó osztály generációjának újabb modellje iránt jelentkező kiemelt érdeklődés miatt a gyár dolgozóinak létszámát 3000 főre növelik.
A Genfi Autókiállítás március 8-án nyílik, sajtónapokkal azonban már kedden megkezdődött, a több mint egy hetes kiállításon az idén 260 autóipari vállalat vesz részt.
Harminc használt Mercedes Citaro buszt vesz a BKV, az első néhány jármű az év végén már forgalomba is állhat.
Zsúfolásig megtöltötték a kecskeméti köztisztviselők a városháza dísztermét a tiszteletükre rendezett fogadás alkalmából. A közelmúltban bejelentett Mercedes-beruházás tükrében érzékelhetően optimista hangvételű, ma déli rendezvényen a megyeszékhely polgármestere kiemelte: nehéz időszakon van túl a szakma, ám a tervezett autógyár-építés már a fordulópontot jelzi, amiben elévülhetetlen érdemei vannak a köztisztviselőknek.
Komoly lehetőséget szalasztott el Szeged a Mercedes Kecskemétre településével, a sikertelenség oka többek között a csongrádi megyeszékhely elhibázott hosszú távú fejlesztési stratégiája - közölték a Fidesz szegedi központú választókerületi elnökei csütörtökön közös sajtótájékoztatójukon. A szegedi önkormányzat szerint a város szóba sem jöhetett a gyár színhelyéül, mert az egyik alapfeltétel az volt: a gyár ne legyen 100 kilométernél messzebb a fővárostól.