"MONTE CRISTO GRÓFJA" címkével ellátott hírek
A Melpomena fesztiválon a leglátványosabb előadás rendezéséért és a főszerep megformálásáért Szomor Györgyöt különdíjjal jutalmazták az ukrán kikötővárosban, Herszonban. A Monte Cristo grófja musical meghívása a nemzetközi fesztiválra már önmagában véve is sikernek számított, arról nem is beszélve, hogy a Békéscsabai Jókai Színház díjazottként tért haza.
A Jókai Színház társulata köszöni minden békéscsabai színházbarátnak azt a szeretet és támogatást, a Monte Cristo grófja eddigi 70 előadását körülvette, és hozzásegítette a város színházát ahhoz, hogy épp a hetvenedik előadás sosem látott tomboló sikert arathasson Herszonban az ukrajnai nemzetközi fesztiválon!
Alig huszonnégy órával a herszoni előadáskezdet után már Sopronban készül a következő előadására Szomor György. A Monte Cristo grófja dalszerzőjével, rendezőjével és egyik főszereplőjével pár mondatra maradt időnk.
A Monte Cristo grófja musical meghívása már önmagában véve is sikernek számított, hiszen egy ekkora produkciót fesztiválra utaztatni jelentős vállalás minden fél számára. Alexander Knyiga a fesztivál igazgatója azonban: - Ezt a mi közönségünknek is látnia kell! – kijelentéssel állt fel békéscsabai zsöllyéből fél évvel ezelőtt.
A Békéscsabai Jókai Színház társulata Kelet-Európa legnagyobb színházi fesztiváljára kapott meghívást. Május 29.-én a már több mint hetvenedik előadást megért Monte Cristo grófja című musicallel lépett fel a magyar társulat Kherszonban.
A herszoni előadás olyannyira rendhagyó lesz, hogy Vastag Tamás egy személyben Dumas szellemét és az ifjú Edmond Dantest is életre kelti az ukrán színpadon. A hetvenedik előadáson túl ez egyszerűnek tűnhetne, de ha a dalokon kívül a táncokat és a prózai részeket is számításba vesszük máris egyértelmű, hogy az ifjú színész bizony bőséggel talál magának tanulnivalót az esti előadás előtt.
Május végén rendezik meg az ukrajnai Khersonban (Herson) a Melpomena Tavrija elnevezésű Nemzetközi Színházi Fesztivált, melyre a Békéscsabai Jókai Színházat is meghívták a Monte Cristo grófja című musicallel.
Mercedes ismét elcsavarja Edmond Dantes fejét a Békéscsabai Jókai Színház színpadán. A musical-t még 2011 őszén mutatta be a békési megyeszékhely teátruma, a darab pedig olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy még ma is igényt tart a közönség a nagyszabású zenés produkcióra. Ezért döntött úgy a színház vezetése, hogy két újabb előadással örvendezteti meg a nézőket.
Vasárnap este a tét a döntőbe jutás A Dal-ban. Szombaton négy produkció jutott tovább a kilencből, a második középdöntő pedig vasárnap lesz, ebben a fordulóban megméretteti magát Vastag Tamás is, akit a békéscsabaiak kicsit a magukénak éreznek.
Monte Cristo grófja Szarvason is elvarázsolta a közönséget, szombaton és vasárnap is zsúfolásig megtelt a Vízi Színház nézőtere. A közönség vastapssal jutalmazta a színészek munkáját, és a felejthetetlen élményt.