"MUNKÁLTATÓI FÓRUM" címkével ellátott hírek
A Békés Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztálya ma délután Munkáltatói Fórumot tartott a megyei mikro-, kis- és középvállalkozások képviselői részére. A fórum célja, hogy a Békés megyében fejleszteni kívánó munkáltatók részletes tájékoztatást kapjanak a munkahelyteremtő beruházások támogatásáról szóló pályázati felhívásról.
A Nemzetgazdasági Minisztérium ez év január 9-én hirdette meg a munkahelyteremtő beruházások támogatására vonatkozó pályázati programját, minderről munkáltatói fórumon tájékoztatta az érdeklődőket a Békés Megyei Kormányhivatal. Az előző évhez képest nagyobb keretösszeg áll rendelkezésre, összesen 13 milliárdot oszthatnak szét a pályázók között.
A megye gazdasági életében szerepet vállaló, megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek, vállalkozások találkozása, tájékoztatása céljából szerveztek csütörtökön a Békés Megyei Kormányhivatal épületében fórumot. Az ismeretszerzés mellett a cél az volt, hogy az érintettek megismerkedjenek a Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv munkájával, felépítésével, működésével.
A megye gazdasági életében szerepet vállaló, megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek, vállalkozások találkozása, tájékoztatása céljából szerveztek csütörtökön a Békés Megyei Kormányhivatal épületében fórumot. Az ismeretszerzés mellett a cél az volt, hogy az érintettek megismerkedjenek a Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv munkájával, felépítésével, működésével.
Munkáltatói fórumot tartottak csütörtökön a Sarkadi Polgármesteri Hivatalban, amelynek célja, hogy tájékoztatást adjanak a vállalkozások számára a 2013. február 13-án kiírt NFA-2013-KKV mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására kiírt pályázat feltételeiről.
A Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja a mezőkovácsházi székhelyű Békés Megyei Hunyadi János Közoktatási Intézményben rendezte meg munkáltatói fórumát február 27-én.
Munkáltatói fórumot tartottak szerdán a Békés Megyei Kormányhivatal Békéscsabai Járási Hivatalának Járási Munkaügyi kirendeltségén. Múlt héten, pénteken, Szarvason is megszervezték ezt a fórumot, amelynek célja a vállalkozások tájékoztatása a munkahelyteremtő beruházások támogatásáról.
A Békés megyében likviditási problémákkal küzdő munkáltatók számára közel 300 millió forint áll rendelkezésre 2012-ben – jelentette ki dr. Nagy Ágnes pénteken, a Szarvason megrendezett munkáltatói fórumon. A megyei munkaügyi központ igazgatója hozzáfűzte, az összeget a munkáltatók a teljes- vagy részmunkaidős továbbfoglalkoztatás esetén vehetik igénybe.