"NYERESÉG" címkével ellátot hírek
A világ legnagyobb kereskedelmi portáljának a forgalma 22 százalékkal nőtt az idei első három hónapban az egy évvel korábbihoz képest, a nyeresége ugyanakkor csökkent terjeszkedésének finanszírozása miatt.
A Google éves összevetésben 16 százalékos nyereség-, 22 százalékos forgalomnövekedésről számolt be.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 11. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
A játékipar általános gyengélkedésére rácáfolva soha nem látott profitot ért el tavaly a dán cég. A társaság adózott eredménye 5,6 milliárd koronára nőtt az egy évvel korábbi 4,2 milliárdról.
Csütörtökön tiltakozó akciót tartanak a Siemens dolgozói a takarékossági intézkedések miatt.
Az eszközök hatékonyabb és okosabb használatát ellesik egymástól és az embertől a csimpánzok. Az utánzás előfeltétele, hogy a majom saját technikájával elégedetlen legyen - írja Jamamoto Sinja, a Kiotói Egyetem kutatója kollégáival a PlosOne című online folyóiratban megjelent tanulmányában.
A Gyulahús Kft. csütörtöki döntése alapján jövő héten megkezdik a termelést a jelenleg felszámolás alatt álló Húskombináttól bérelt eszközökkel, annak épületében.
Az OTP bankcsoport 42,5 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el a harmadik negyedévben, többet a második negyedévi 41,1 milliárd forintnál és a 2011. harmadik negyedévi 35,2 milliárd forintnál - közölte a társaság csütörtöki gyorsjelentésében a BÉT honlapján.
A Richter Gedeon Nyrt. 8,93 milliárd forint konszolidált, adózott nyereséget ért el 2012 harmadik negyedévében, 56,7 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában - közölte a gyógyszergyár kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Csaknem 73 millió forint nyereséggel zárta a tavalyi évet az MSZP azután, hogy 2010-ben még több mint félmilliárdos vesztesége volt.