"PETRÓCZKI ZOLTÁN" címkével ellátott hírek
Magyar Kultúra Napjához kapcsolódóan a Békés Megyei Kormányhivatalban péntek délután nyílt meg a „Történelem, Művészet, Újjászületés” című kiállítás.
A „Work-based Learning in CVET” – Munkaalapú tanulás a felnőttképzésben című projekt eredményeként olyan új, európai szinten is egyedülálló, komplex módszertan kerül kidolgozásra, amelynek alkalmazásával megkönnyíthető a tanulás és a munka közötti átmenet. A kidolgozott, elsőként Magyarországon, Békés megyében kipróbált módszertant egész Európában tudják majd alkalmazni azok a szakképzést folytató szervezetek és gyakorlati képzést végző munkáltatók, akik be szeretnék vezetni a munkaalapú tanulást, illetve azok is, akik fejleszteni szeretnék a munkaalapú tanulási rendszerüket.
Szemtől szemben a drogproblémával címmel tartott csütörtökön egy egész napos előadásfüzért a Békéscsabai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) pedagógusoknak, megelőzéssel foglalkozó szakembereknek a Békés Megyei Kormányhivatal békéscsabai Derkovits sori épületében.
A Szent István Egyetem karain nem új kezdeményezés a tudomány napi konferencia, évről-évre megrendezik a szimpóziumot, ezzel nem csak emléket állítanak a pozsonyi országgyűlésen történteknek, de arra sarkallják a hallgatókat, folytassanak maguk is kutatómunkát a tudomány bármely területén.