"REPÜLŐ" címkével ellátott hírek
Egyik utasának rosszulléte miatt Budapesten megszakította útját a Qatar Airways Dohából Birminghambe tartó járata hétfő hajnalban - írta Airportal.hu.
Újabb repülőgépeket vontak karantén alá Amerikában.
Egy kigyulladt mobiltelefon miatt evakuálták az utasokat a Ryanair Ibizára induló járatáról a barcelonai El Prat repülőtéren - közölte a La Vanguardia című napilap szerdán.
A gép Glasgow-ból indult volna, de egy éjszakát késett.
A Baleár-szigetek kormánya kezdeményezte az Európai Bizottságnál és Spanyolország kormányánál, hogy korlátozzák az alkoholfogyasztást a repülőjáratokon és a repülőtereken az utasok biztonsága és nyugalma érdekében - írta csütörtökön a Diario de Mallorca című lap.
Már három helyen is képeznek pilótákat Magyarországon. A tandíj azonban meglehetősen borsos.
Tilos a repülőgépek fedélzetére pirotechnikai eszközöket - így csillagszórókat, petárdákat - felvinni vagy poggyászban feladni, ennek ellenére több ilyen csomagot is talált már az idei karácsonyi szezonban a Liszt Ferenc nemzetközi Repülőtér üzemeltetője.
Kiürítették csütörtökön az Aeroflot orosz légitársaság egyik utasszállító repülőgépét a genfi nemzetközi repülőtéren, miután egy férfi azt állította, hogy pokolgép van a fedélzeten - közölte a genfi főügyész hivatala.
Budapesti járatok indítására kapott engedélyt a Jamal orosz légitársaság Moszkva új, negyedik nemzetközi repülőteréről, Zsukovszkijról - közölte kedden a Vesztyi.ru orosz hírportál.
Túlszaladt a leszállópályán egy Párizsból Bergamóba érkező magyar teherszállító repülő, és az autópályán, a kocsik között landolt. A viharos időjárás okozhatta a ASL Airlines Hungary gépének balesetét az olasz repülőterén péntek hajnalban, de a gép két fős magyar személyzete sérülések nélkül megúszta a túlszaladást - jelentette az olasz polgári légiforgalmi hatóság (Enac) - írja a híradó.hu.
Hírek
további friss hírek »
Apróhirdetés
Eladó
6 210 Ft
Eladó
3 900 Ft