"ROBERT DOWNEY JR." címkével ellátott hírek
Ismét Robert Downey Jr. vezeti a legjobban kereső férfi filmsztárok listáját; a Vasembert alakító színész már harmadik éve áll a toplista élén.
A Robert Downey jr. és Robert Duvall főszereplésével készült The Judge című filmmel nyílik meg szeptemberben a Torontói Filmfesztivál (TIFF) - jelentették be hétfőn a szervezők.
A Vasembert alakító Robert Downey Jr. a legjobban fizetett hollywoodi színész: becslések szerint 75 millió dollárt (mintegy 17 milliárd forintot) keresett az utóbbi egy évben.
Csaknem 200 millió dolláros (45 milliárd forintos) nemzetközi bevétellel debütált a hét végén a Vasember 3 című szuperhősfilm, amelynek észak-amerikai premierje május 3-án lesz. A Robert Downey Jr. főszereplésével a Marvel filmstúdióban forgatott újabb Vasember-epizódot péntektől a világ 42 országában kezdték vetíteni, a jegyeladásokból vasárnapra 195,3 millió dollár folyt be.
Robert Downey Jr. kissé elfeledkezett arról, hol is van éppen. Már rég túl voltak a Vasember 3. című film londoni bemutatójának hivatalos fotózásán. Talán azt hitték, nem figyel már rájuk senki, talán nem. Robert Downey Jr. pillantása azonban, ahogy feleségére, Susanre nézett, mindent elárult.
A hatvanas évek ősképregényes mámorának közepén a Marvel kiadó próbált lépést tartani vetélytársaival, ami azt jelentette, hogy létre kellett hoznia egy szuperhőscsapatot az addig létező univerzumában, valami olyasmit, mint ami a DC képregényeknél az Igazság Ligája (Justice League America) volt. Ezért a karakterek többségét jegyző Stan Lee összefogott Jack Kirby nevű kollégájával, és írtak egy kis történetet, az Avengers-t, ami 1963-ban jelent meg, sikere pedig elsöprő volt. A létrejött csapat felállása az évek során aztán rengeteg alkalommal megváltozott, cserélődött, szétoszlott több egymást segítő különítményre, modernizálták, valami azonban mindvégig változatlan maradt: a népszerűség és a rajongók száma.