"SARKAD" címkével ellátott hírek
Sarkad Város Önkormányzata az elmúlt néhány esztendőben számos beruházást valósított meg a település és a térség lakosságát szolgáló egészségügyi alapellátás és szakellátás fejlesztése érdekében. Az egészségügyi alapellátás folyamatos fejlesztése mellett a városvezetés kiemelt figyelmet fordít a szakellátás fejlesztésére is, melynek mentén 2017. májusában pályázat került benyújtásra az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program 2.2.19-17 Járóbeteg szakellátó szolgáltatások fejlesztése tárgyú felhívására. A pályázat a 2017. december 4-én kelt döntés szerint 79.604.060 forint összegű vissza nem térítendő támogatásban részesült.
Az utánpótlás teniszsport legrangosabb versenyének megrendezésére került sor Budapesten a Nemzeti Edzésközpontban, ahol az ország legerősebb egyesületeinek ifjú versenyzői mérhették össze tenisztudásukat. A Sarkadi Lendület 2010 TSE lány csapatának a novemberi csoportselejtezőből sajnos nem sikerült a döntőbe jutás, viszont a fiúk a versenyen induló 55 csapat közül csoportelsőként bejutottak a döntőbe. A december 2-i döntőbe az ország nagy egyesületeinek csapatai jutottak be, úgymint a budapesti MTK, Teniszműhely, Városmajor, illetve győri, pécsi, soproni csapatok, kivételt képezett a Sarkadi Lendület csapata, mint a legkisebb település egyesületének csapata
Sarkad Város Önkormányzata az elmúlt néhány esztendőben számos energetikai korszerűsítést célzó beruházást valósított meg a település lakosságát szolgáló intézményrendszer fejlesztése érdekében. Így többek között energetikai korszerűsítésen esett át a Kossuth utcai Általános Iskola, a Közétkeztetési Intézmény, a Gyulai úti Idősek Otthona, a Központi Orvosi Rendelő, vagy éppen ebben az esztendőben a Középiskola oktatási épülete és tornacsarnoka, mely beruházások alapvetően ezen intézmények külső hőszigetelését, nyílászáróinak cseréjét, valamint elektromos hálózatának és fűtési rendszerének korszerűsítését jelentették, jelentősen csökkentve az üzemeltetés költségeit.
A 2014-ben megválasztott városvezetés kiemelt célkitűzésként fogalmazta meg a település közlekedési infrastruktúrájának fejlesztését, ezen belül az önkormányzat által fenntartott út- és kerékpárút hálózat, valamint a közlekedés komfortját növelő parkolók és gyalogos járdák folyamatos fejlesztését, rekonstrukcióját, melynek megvalósítása érdekében a képviselő-testület a 2016-os esztendő közepén pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program 3.1.1-15 pályázati felhívására a fenntartható települési közlekedésfejlesztést célozva. A benyújtott pályázat eredményeként mintegy 150 millió Ft összegű támogatást nyert el Sarkad, melyhez önkormányzati önerőt nem kell társítani, azaz a projekt 100 %-osan pályázati forrásból valósul meg.
Sarkadon 1954. március 15-én nyitotta meg kapuját a város első bölcsődéje. Azóta több épületben is zajlott a bölcsődei ellátás, napjainkban kizárólag az 1967 óta működő Kossuth utcai épületben van bölcsőde Sarkadon, de az épület erősen leromlott, kiváltására egy új, nagyobb kapacitású, modern épülettel már régóta törekszik Sarkad Város Önkormányzata. A jelenlegi városvezetés mindezek alapján nagyon fontos célkitűzésként fogalmazta meg egy új, korszerű, 60 férőhelyes bölcsőde építését Sarkadon, melynek megvalósítása érdekében az elmúlt esztendőben pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program 1.4.1-16 pályázati felhívására. A benyújtott pályázat eredményeként mintegy 300 millió Ft összegű támogatást nyert el a város.
Sarkad Város Önkormányzata az elmúlt néhány esztendőben számos beruházást valósított meg a település és a térség lakosságát szolgáló egészségügyi alapellátás és szakellátás fejlesztése érdekében. A Béke sétányon fekvő Központi Orvosi Rendelő több nyertes pályázat eredményeként, közel százmillió forintos nagyságrendben került felújításra és korszerűsítésre, melynek keretében többek között megvalósult az intézmény külső hőszigetelése és nyílászáróinak cseréje is. Most egy újabb, mintegy hatvan millió forintos fejlesztés közeledik a befejezéshez.
Hatalmas lelkesedéssel, odaadással és nem kevés energiával készültek a sarkadi pedagógusok a tizenhetedik meseversenyre. 2018. május 18-án az intézmény kapuján belépve mindenki egy tündérországban érezhette magát. 21 megyei iskola 216 diákja élvezhette ezt a varázslatos napot. Egy tizenöt főből álló szakmai zsűri biztosította a verseny magas színvonalát. Hallhattunk ügyes, tisztaszívű mesemondókat, láthattuk a tehetséges rajzolók lenyűgöző alkotásait, akik mindannyian színekkel, csodákkal töltötték meg lelkünket. A nemes megmérettetések mellett volt öröm, ajándék és sok-sok sikerélmény is.
Valaki benne felejtett egy bankautomatában százezer forintot Sarkadon. Egy nyomozó megtalálta a pénzt és bevitte a bankba.
Hírek
további friss hírek »
Apróhirdetés
Eladó