"SERTÉS" címkével ellátott hírek
A sertéságazat kibocsátása tavaly az előző évhez képest 3 százalékkal, 2010 óta pedig 1,8 százalékkal nőtt az orosz embargó és az afrikai sertéspestis okozta piaci válsághelyzetek ellenére - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön, a Merre tovább sertéságazat? elnevezésű konferencián, Budapesten.
Elindult a tavaszi sertéshúsfogyasztás-ösztönző kampány, amelyet az agrártárca a sertéshús marketingjére szánt 440 millió forintos keretből támogat - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Hiába lett olcsóbb a magyar sertés termelői ára, a boltokba már drágábban kerül a hús, mint korábban.
Elpusztult mintegy száz sertés egy hizlaldában keletkezett tűzben Lázinál.
Októberben jelenik meg az első állattenyésztési felhívás, a trágyatárolók építésére és korszerűsítésére 8,6 milliárd forintos keretből nyerhetnek támogatást a gazdálkodók. Az év végén pedig elindul a sertéstartó telepek korszerűsítését szolgáló beruházási felhívás is. Az erre a célra szánt húszmilliárd forint java a kisebb gazdálkodók beruházásait és az együttműködésben megvalósított fejlesztéseket támogatja.
A magyar sertéshús fogyasztását ösztönző marketingprogramot indít a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács - hangzott el 77. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron, szombaton Budapesten.
Nagy István és Korcsog György nagy fába, illetve, ahogyan fogalmaznak: vasércbe vágták a fejszéjüket. A békési fiatalemberek még a tavalyi esztendőben gondoltak egyet és beadták pályázatukat a Fiatal gazda 2014 elnevezésű kiírásra. Tavaly decemberben megérkezett az ötletüket finanszírozó uniós támogatás; a Békés és Mezőberény között található törökszigeti sertéstelepet vásárolták meg, s így a több mint kéthektáros területen megkezdődhetett a munka.
Nőtt a sertések száma és fehéredett a szektor - ezek már az áfacsökkentés eredményei a sertéságazatban Fazekas Sándor szerint. A földművelésügyi miniszter kijelentette: ez azt tanúsítja, hogy immár megéri sertést tartani. Januártól csökken a szarvasmarha- és a kiskérődző-ágazatban is a forgalmi adó.
Az idén júniusban közzétett legfrissebb adatok alapján egy év alatt valamivel több, mint 200 ezres volt a gyarapodás - közölte a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára hétfőn egy jubileumi rendezvényen Domonyvölgyben.
A japán hatóságok lezárták az eddig tilalom alatt álló négy magyar megyében (Pest, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén) a vaddisznóban előfordult klasszikus sertéspestis-mentességével kapcsolatos, mindenre kiterjedő vizsgálataikat.
Hírek
további friss hírek »
Apróhirdetés
Eladó
3 900 Ft
Eladó
6 210 Ft