"SEUSO-KINCSEK" címkével ellátott hírek
Hét megyei jogú városban lehet majd megnézni a két lépésben visszaszerzett Seuso-kincset.
Orbán Viktor miniszterelnök múlt szerdán bejelentette, hogy sikerült visszaszerezni a Seuso-kincs utolsó hét darabját is, ugyanakkor a megtalálójának halálát továbbra is rejtély övezi.
Újabb rejtélyek oldódhatnak meg a Seuso-kincsekkel kapcsolatban, ugyanis új régészeti feltárások indulhatnak azon a területen, ahol 1976-ban megtalálták a kincseket. A feltárásokat a témával 2011 óta foglalkozó Dénes József régész elméletére alapozzák, aki szerint a lelőhelyen még bőven akadhatnak tárgyak a föld alatt. A lelet több darabját egyébként a kormány 2014-ben vásárolta vissza 15 millió euróért, vagyis hatalmas értékek bújhatnak Polgárdi környékén.
Ha minden összejön, tavasszal kiderülhet, igaza van-e Dénes József régésznek, miszerint a Kőszárhegy melletti Szárhegy rejti a Seuso-kincs még meg nem talált darabjait – írja a feol.hu.
Az október 3-án megnyitott székesfehérvári Seuso-kiállítás a nagy érdeklődés miatt további két hétig, vagyis február elsejéig látogatható - jelentette be a város polgármestere a kiállításhoz kapcsolódó, a Csók István Képtárban megrendezett Seuso Kedd beszélgetéssorozat utolsó rendezvényén.
A székesfehérvári Szent István Király Múzeumban október 4-étől lesznek láthatók a Seuso-kincsek - erről Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója nyilatkozott a Fejér Megyei Hírlap pénteki számában. A főigazgató a lapnak elmondta: a Seuso-kincseket Fejér megyében, Polgárdi-Szabadbattyán térségében találták meg, így indokolt a kincsek fehérvári kiállítása.
Továbbra is a hét minden napján megtekinthetők az Országházban a Seuso-kincsek, amelyeknek azonban szerdától változik a látogatási ideje: hétköznap 13 és 17 óra, hétvégén pedig 9 és 17 óra között találkozhat a közönség a páratlan értékű műtárgyakkal.
Az ókori római eredetű műkincs hét darabját bemutató kiállítás három hónapig minden nap 9 és 17 óra között ingyen látogatható a Parlamentben, ahol már ma hosszú volt a sor.
Magyarország visszaszerezte és hazaszállította a felbecsülhetetlen értékű, ókori római eredetű, páratlan Seuso-kincs hét darabját – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán rendkívüli sajtótájékoztatón, a Parlamentben.
Magyarország visszaszerezte és hazaszállította a felbecsülhetetlen értékű, ókori római eredetű, páratlan Seuso-kincs hét darabját – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatón, a Parlamentben.