"SZÁMÍTÓGÉP" címkével ellátott hírek
Korszerűsítik Kínában a világelső szuperszámítógépet, amely így a korábbinál is gyorsabb lesz - jelentette be a Nemzeti Szuperszámítógép Központ.
Egy év alatt 80 százalékkal, 4,4 milliárdra nőtt az egymással hálózatba kötött gépek és egyéb berendezések száma, s az előrejelzések szerint 2018-ra már mintegy 10,8 milliárd berendezés kommunikál majd más gépekkel világszerte - derül ki a Vodafone által csütörtökön közzétett felmérésből.
Az idén nyáron már 5,15 millió magyar használja a világhálót, azaz a 15 évnél idősebb lakosság 60,68 százaléka internetezik - derül ki a Gemius üzleti tanácsadó cég szerdán közölt negyedéves jelentéséből.
Minden korábbinál fejlettebb számítógépes technológiával működő, ember nélküli mini-tengeralattjárót teszteltek Kínában - számolt be kedden a Baidu hírportál.
A konzervatív csoportokkal szemben indított vizsgálatra vonatkozó, eltűnt belső elektronikus levelezésről faggatták pénteki képviselőházi meghallgatásán republikánus honatyák John Koskinent, az amerikai adóhivatal (IRS) vezetőjét.
Az internet világnapját május 18-ra lehet tenni, bár még nincsenek olyan hagyományai, mint a távközlés világnapjának, az ENSZ még nem is ismerte el hivatalosan, de a folyamatosan növekedő világháló, mindennapi életünkben egyre fontosabbá és egyre nélkülözhetetlenebbé válik.
Csak csekély mértékben, 1,1 százalékkal csökkent a személyi számítógépek eladása az első negyedévben az EMEA régióban, köszönhetően az európai piacon elért 8,6 százalékos növekedésnek - közölte az amerikai International Data Corporation (IDC) számítástechnikai, informatikai és távközlési piackutató vállalat.
Mahalo! Aki arról álmodozott, hogy körülnézzen Hawaii-n, most a Google Street View segítségével megteheti.
Az első vírus csak ártatlan tréfa volt, napjainkra azonban szervezett bűnözőcsoportok igyekeznek pénzt szerezni a kártevőkkel.
A táblagépek piacán is megelőzte az Android operációs rendszer az iOS-t, hasonlóan a mobilkészülékekéhez - írja a német Die Welt hírportál az amerikai Gartner piackutató vállalat adatait idézve.