"SZÓLÁSSZABADSÁG" címkével ellátott hírek
A nemzetközi közélet 25 szereplője, köztük több Nobel-díjas felhívást intézett hétfőn a világ vezetőihez, hogy egy éven belül kössenek megállapodást, amely garantálja a tájékoztatás és a véleményszabadság demokratikus alapelveit.
Ugyanazokra a célpontokra támadtak Koppenhágában, mint januárban Párizsban - mondta vasárnap Francois Hollande francia államfő Dánia párizsi nagykövetségén tett látogatását követően, ahol kifejezte hazája szolidaritását a dán néppel.
A franciák 42 százaléka szerint el kellene kerülni a Mohamed-karikatúrák közlését, és a megkérdezettek fele a szólásszabadságot is korlátozná az interneten - derül ki az Ifop közvélemény-kutatóintézet felméréséből, amelyet vasárnap tett közzé a Journal du Dimanche című lap.
A szólásszabadság határairól és gyűlöletbeszédről alakult ki élénk vita a lengyel sajtóban csütörtökön a Charlie Hebdo című szatirikus lap hetilap párizsi szerkesztőségében elkövetett vérengzéssel összefüggésben, az újságok elítélték a rémtettet.
Idén Bakuban rendezik meg az ENSZ internetről szóló fórumát, ahol a világháló nyújtotta lehetőségekről tanácskoznak; a biztonság és szabályozás lesz fókuszban.