"SZOLNOK" címkével ellátott hírek
A fiú egy buliból indult haza, de már a pár száz méterrel odébb lévő hídhoz sem érkezett meg.
A Kárpát-medence kenyereként egy 300 kilogrammos cipót sütnek Szent István napjára Szolnokon, majd felszentelése után szétosztják az ünneplők között - közölte a főszervező Szolnok Televízió Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
A Szolnok az egyik csapat harmadik győzelméig tartó döntő szerdai, harmadik mérkőzésén is legyőzte - idegenben - az Egert, így sorozatban harmadszor, története során pedig kilencedik alkalommal megnyerte a férfi vízilabda-bajnokságot.
Mintegy 620 millió forintos fejlesztési költséggel használt gumiabroncsokat hasznosító üzem épült Szolnokon. A tényleges termelés az engedélyek beszerzését követően a tervek szerint idén júliusban-augusztusban indul.
Meghalt egy ember munkahelyi balesetben hétfőn Szolnokon, a rendőrség jelenleg helyszíni szemlét tart - erősítette meg a szoljon.hu információját a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfő délután az MTI-nek.