"SZÜLETÉS" címkével ellátott hírek
Ebben az évben, március utolsó napján, egy csodálatos napsütéses délután került sor a Születésfa ültetésre Füzesgyarmaton.
Mérséklődött a természetes fogyás idén a januártól szeptemberig tartó időszakban, miután a születések kis mértékben, a halálozások pedig lényegesen csökkentek 2015 azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) - írja a híradó.hu.
Először édesanyja terhességének 23. hetében, majd 12 héttel később is világra jött egy kislány Texasban. Az első megszületésekor daganatot távolítottak el a farokcsontjáról, majd visszahelyezték, hogy tovább fejlődhessen.
Öt nappal korábbra ígérte magát, de még mindig semmi jelét nem mutatta, hogy jönni akar. Pedig már nagyon vártam. És nagyon szerettem volna túl lenni az első találkozáson.
Egy bizonyos határig a kor nem zárja ki, hogy egészséges gyermeket szüljenek a nők - mondta az MTI-nek Csermely Gyula szülész-nőgyógyász.
Több mint 170 állatcsemete született 2015-ben a Nyíregyházi Állatparkban, amely a búcsúzó évben kategóriájában az Európa legjobb állatkertje címet is megkapta - közölte az intézmény igazgatója az MTI-vel.
Újkígyós már több éve vesz részt a Minden születendő gyermeknek ültessünk egy fát elnevezésű akcióban, ennek megfelelően idén, november 14-én a 2014-ben született gyermekeknek ültetnek facsemetét a város területén.
Többen születtek, de még többen haltak meg 2015 első hét hónapjában, mint az elmúlt év hasonló időszakában - tájékoztat a Központi Statisztikai Hivatal.
Egyre több gyermek születik Magyarországon, az elmúlt két évben folyamatosan nőtt a születések száma - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Többen születtek és többen is haltak meg 2015 első négy hónapjában, mint egy éve ugyanebben az időszakban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az MTI-vel.