"TANULÁS" címkével ellátott hírek
Tanulással a reménytelennek tűnő helyzetekből és környezetből is ki lehet törni - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára a pécsi Gandhi Gimnázium indulásának 25. évfordulója alkalmából rendezett csütörtöki ünnepségen.
Azon egyetemisták, akik felveszik a Tanítsunk Magyarországért! kurzust, vagyis részt vesznek a programban, két kreditet és ösztöndíjat kaphatnak - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
Sok diák – főleg egyetemeken és főiskolákon – laptopon, táblagépen, netán okostelefon jegyzetel. Több kutatás is bizonyította: így jóval nehezebb tanulni, mintha kézzel jegyzetelnénk, és ez meglátszik a jegyeken is.
A TED (Technology, Entertainment, Design) egy nonprofit szervezet és különleges rendezvénysorozat, amely elkötelezett az Ideas Worth Spreading („Gondolatok, amelyeket érdemes terjeszteni”) eszméje mellett. 30 év alatt a TED fogalommá, és számos világméretű kezdeményezés táptalajává vált. Most először Békés megyében is lehetőségünk nyílik ezen eszmék mentén kapcsolódni egymáshoz. A TEDxDanubia a hazai párbeszéd- és vitakultúra fejlesztést célzó programja a TEDxConversations, mely első alkalommal kerül megrendezésre Békéscsabán. Az első alkalom témája: Életen át tartó tanulás – Mit kellene tanulnunk és kitől?
Mérnök, sofőr, orvos, informatikus, CNC esztergályos, könyvelő, pék, szakács, ápoló, festő, kőműves, értékesítő, autószerelő, bolti eladó – egy közös pont ezekben a szakmákban biztosan van, mégpedig, hogy hiány van belőlük Magyarországon. Logikusnak tűnik, olyan szakmát ajánlani gyerekünknek, amiből hiány van, de honnan tudhatjuk azt, hogy, amiből most hiány van, az tíz év múlva nem lesz-e túltelített? Kommunikációval, általános marketinggel, adminisztrációval kapcsolatos szakterületbe már nem igazán érdemes belevágni - mondja a szakember.
Nagyon egyszerű népdalokat, de technikásabb magyarszováti, mezőségi darabokat is meg lehet tanulni a Hungarian FolkEmbassy - Magyar Népzenei Nagykövetség népzenei karaoke DVD-je segítségével - közölte a zenekar vezetője az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
Európa 81 országából gyűltek össze Budapesten azon a kongresszuson, ahol az oktatáskutatás legújabb vívmányai álltak a homloktérben. Az egyik legnagyobb érdeklődést a magyar fejlesztésű Geomatech projekt váltotta ki.
Magyarországon enyhén szólva nem megoldott azon gyerekek oktatása, akik hosszabb időre kórházba kerülnek. Ezt felismerve egy új kezdeményezésben gimnazisták fejlesztenek nekik zseniális, játékos, interaktív tananyagokat. Ezt akár beszámíthatják a kötelező szociális munkájukba is, de nem ezért csinálják. A KórházSuli programmal mindenki nyer, és az abban részt vevők rácáfolnak a digitális bennszülöttekről szóló mítoszokra is.
Egyre több hátrányos helyzetű fiatal tanul tovább - erről Langerné Viktor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára beszélt az M1 aktuális csatornának szombaton.
Az ember fejlődésének korai szakaszában a hosszú alvás a kulcsa mind a tanulásnak, mind az emlékezésnek - írja a BBC.
Hírek
további friss hírek »
Apróhirdetés
Eladó
3 900 Ft
Eladó
6 210 Ft