"TEHERAUTÓ" címkével ellátott hírek
Békéscsabán, a Szerdahelyi utca és a Szabolcs utca kereszteződésében, 2017. október 11-én, 17 óra 15 perc körül egy kisteherautó elütött egy kerékpárost.
Az informatikai rendszerben történt fennakadás miatt már kilenc órát kell várniuk a teherautósoknak a tompai határátkelőhelyen - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott sajtószóvivője kedden az MTI-vel.
Egy tehergépkocsi felborult hétfő hajnalban az M5-ös autópályán Ócsa közigazgatási területén, a Kecskemét felé vezető oldalon - közölte a rendőrség a police.hu honlapon.
Hétfőtől hat napon át fokozottan ellenőrzi a nehéz tehergépkocsikat és az autóbuszokat a rendőrség a Tispol (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata) éves ellenőrzési terve alapján - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtökön a honlapján.
Még tart a nyomozás a tavaly nyáron az osztrák autópályán egy csempészjárműben holtan talált menekültek ügyében.
Több mint 243 milliárd forint bevétel származott az útdíjakból tavaly, míg három éve még kevesebb mint 70 milliárd forint folyt be ebből a forrásból - írja a Világgazdaság.
Január 1-jétől 21 helyett már 18 éves kortól meg lehet szerezni a C kategóriás vezetői engedélyt belföldi forgalomra, hamarosan módosítják az erre vonatkozó rendeletet - mondta Becsey Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornának.
Sikkasztással gyanúsít a rendőrség egy békéscsabai férfit. A 34 éves G. Gábor a rábízott kisteherautót odaadta egyik rokonának, aki illegális migránsokat szállított a járművel.
Veszélyes anyag került a szabadba egy szállítójármű megsérült tartályából Mezőkeresztes közelében - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedden az MTI-vel.
Teherautó és autó ütközött, a balesetben egy személy sérült meg.