"TOBORZÁS" címkével ellátott hírek
Áprilisban rendezvényeken és egy békéscsabai bevásárlóközpontban is várják a határvadász hivatás iránt érdeklődőket a rendőrség munkatársai.
Szélsőséges iszlamisták folytattak toborzó akciót egy alsó-ausztriai kórház imahelységében - jelentette a Kurier című osztrák lap pénteki száma.
Országszerte várja a katonának jelentkezőket a Magyar Honvédség (MH), több helyen nyílt napokat tartanak, csütörtökön Szentendrén fogadják a katonai pálya iránt érdeklődőket.
Békéscsabán, Békésen és Kondoroson is találkozhatnak az érdeklődők a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság toborzó csoportjaival.
Békéscsabán a bevásárlóközpontban, Kunágotán pedig búcsúban kaphatnak felvilágosítást azok, akik érdeklődnek a határvadász képzés iránt.
Békés megyében a hétvégén és a jövő héten különböző rendezvényeken és forgalmas bevásárlóközpontban is várják a határvadász képzés iránt érdeklődőket a toborzó csoportok - adta hírül a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.
Több településen tart tájékoztatókat a rendőrség.
Már több mint ezren jelentkeztek határvadásznak a rendőrség szeptember elején indult toborzásán - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
Békés megyében péntektől vasárnapig hat településen, hét rendezvényen várják a határvadász képzés iránt érdeklődőket a rendőrség munkatársai - adta hírül közleményében a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.
A rendőrség munkatársai Békéscsaba főterén tájékoztatták az érdeklődőket a határvadász képzés részleteiről. A hétvégén mezőhegyesi, békési, szarvasi és orosházi rendezvényeken is lesznek tájékoztatók.