"TÖMEG" címkével ellátott hírek
Megmérte a Tejútrendszer tömegét a Hubble és a Gaia űrteleszkóp: több misszió eredményeként szerzett információk szerint a Földnek otthont adó galaxis becsült tömege 1,5 ezer milliárd Napénak felel meg.
Az eddigi legpontosabb becslésnek tűnik a kanadai tudósok kutatási eredménye, amely a Tejútrendszer tömegét határozta meg.
Az év végi ünnepek közeledtével Békés megyében is élénkül a forgalom az üzletekben, illetve azok környékén, emellett vásárok is várják az érdeklődőket. A rendőrség járőrszolgálattal, valamint tanácsokkal igyekszik segíteni a lopások megelőzését - tájékoztatta hírportálunkat Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Több tízezren vettek részt szombaton Jeruzsálemben a "szent tűz" megjelenésének ünnepén, az ortodox keresztény nagyhét egyik kiemelkedő eseményén.
Több tízezren gyűltek össze az ukrán főváros, Kijev központjában vasárnap az ellenzék által meghirdetett megmozduláson, hogy tiltakozzanak egy újságírónőnek, az Európai Unióhoz való közeledést követelő tüntetések ismert aktivistájának brutális megverése ellen.
A szokásosnál is nagyobb tömegeket vonzott a nyári mászószezon kezdete Japán legmagasabb hegyére, a nemrég az UNESCO által a világörökség részévé nyilvánított Fudzsira.
Tizenöten rosszul lettek pénteken a Heves megyei Demjén termálfürdőjében - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Az MTI értesülése szerint klórgáz került a medence vizébe.
A mintegy 80 ezres tömeg azt ünnepelte az állam fővárosában, Denverben egy parkban, hogy a hatóságok egy éve engedélyezték a marihuána fogyasztását.
Elsősorban a fegyverexport és a pilóta nélküli harci repülőgépek (drónok) bevetése ellen tüntettek Németországban szombaton a hagyományosnak számító húsvéti békemenetek keretében. Németország több városában összesen ezrek vettek részt a meneteken, amelyeket hétfőig még számos további hasonló tüntetés követ majd az országban.
Tízezrek követték a római Colosseumnál a Ferenc pápával tartott Via Crucist, amelynek meditációit libanoni fiatalok írták.
Hírek
további friss hírek »
Apróhirdetés
Eladó
3 900 Ft
Eladó
6 210 Ft