"UBER" címkével ellátott hírek
Újabb taxistüntetést rendezett Bukarestben és Románia több nagyvárosában a közúti személyszállítási vállalkozásokat tömörítő COTAR konföderáció szerdán, az Uber és a hozzá hasonló internetes fuvarmegosztó cégek betiltását követelve.
Egy évig sikeresen eltitkolta a nő férje előtt, hogy megcsalta. Aztán az Uber miatt lebukott.
Próbaidőre visszakapta tavaly megvont londoni szolgáltatási engedélyét az Uber.
Az Uber egyik járműve gázolt el egy gyalogost Arizona államban.
Az Uber benyújtotta pénteken londoni szolgáltatási engedélyének megvonása elleni fellebbezését.
Felfüggeszti a szolgáltatást az Uber közösségi személyszállító Magyarországon július 24-én vasárnap 12 órától.
Franciaországban sem kedvelik a taxisok az Ubert, tüntetnek is ellene, a közösségi szolgáltató azonban nem törődik ezzel. Olyannyira nem, hogy most már a tengerre is kivitte a szolgáltatását.
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke szerint a kormánynak meg kell hallgatnia a fiatalok véleményét Uber-ügyben és örömét fejezte ki, hogy megindult a párbeszéd a szolgáltató és a kormány között.
Nyomozást rendelt el az ügyészség adóellenőrök sérelmére elkövetett erőszak miatt kedden - közölte a fővárosi főügyész az MTI-vel.
Taxisdemonstráció kezdődött csütörtök reggel a fővárosban, a szervezők közlése szerint a januári demonstráció után ismét az Uber közösségi személyszállító működése ellen tiltakoznak.
Hírek
további friss hírek »
Apróhirdetés
Eladó
3 900 Ft
Eladó
6 210 Ft