"ÜNNEPSÉG" címkével ellátott hírek
Közösen ünnepelt a Békés Megyei Önkormányzat és Mezőhegyes Város Önkormányzata az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 169. évfordulóján. A megemlékezés keretében hatan Elnöki elismerést vehettek át.
A Szociális Munka Napja alkalmából minden esztendőben november 12-én azokat az elesettekért, támogatásra és segítségre szorulókért dolgozó szakembereket köszöntjük, akik felelősségteljesen, áldozatkészen és nagy szakmai alázattal végzik munkájukat, gondoskodva a legkisebbekről, az idősekről, a fogyatékkal élőkről, az elesettekről és a legszegényebbekről. Ennek mentén Sarkad Város Önkormányzata ünnepi keretek között köszönte meg az egész esztendőben végzett áldozatos munkát a bölcsőde és a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ sarkadi telephelyein dolgozó munkatársaknak. Természetesen a hagyományokhoz igazodva az említett intézmények nyugállományba vonult, korábbi dolgozói is meghívást kaptak az ünnepségre.
2016. március 15-én Ökumenikus istentisztelettel kezdődött, majd a Városi Ifjúsági Fúvószenekar, a Berény Táncegyüttes és a Jókai Színház művészei közreműködésével folytatódott az ünnepi rendezvény a Kulturális Központban.
Feltűzték a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium végzős diákjaira is a szalagot.
Március 15-én délelőtt, a belvárosi református templomban tartott ünnepi istentisztelettel, majd a Kossuth-kertben rendezett városi ünnepséggel tisztelgett Sarkad lakossága az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc hősei, mártírjai előtt. Az idei esztendőben a rendezvény díszvendége és egyben ünnepi szónoka Gajda Róbert Békés megyei kormánymegbízott volt.
Ferenc pápa december 24-én este a római Szent Péter-bazilikában mutat be misét, december 25-én délben pedig a Szent Péter téren mondja el karácsonyi beszédét, és adja Urbi et Orbi áldását Róma városára és a világra.
A berlini fal ledöntésének 25. évfordulóját ünneplik vasárnap Berlinben, a hivatalos megemlékezés délelőtt kezdődött Angela Merkel részvételével.