"VÁLASZTÁSOK" címkével ellátott hírek
Bajnai Gordon indulni kíván képviselőjelöltként a következő választásokon. A volt miniszterelnök, a Haza és Haladás Egyesület elnöke, az Együtt 2014 választói mozgalom egyik alapítója a Vasárnapi Észak című borsodi hetilapnak adott interjúban arról is beszélt, hogy a legkorábban a jövő nyáron lehet majd megmondani, ki lesz a mozgalom miniszterelnök-jelöltje.
Gyökeresen megváltozik az európai uniós források elosztása 2014 és 2020 között, a fejlesztési pénzek nagy részét a vállalkozások kaphatják - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken Móron, a II. Kárpát-medencei Gazdasági Fórumon.
A jobboldali Polgári Demokratikus Párt csúnyán alulmaradt a cseh önkormányzati választásokon. A baloldal a kormányfő lemondását követeli, de ő nem megy, mivel véleménye szerint a képviselőházi választás eredményéért visel csak felelősséget. Václav Klaus szerint a hétvégi választások eredményéből mindenkinek le kell vonnia a tanulságokat.
Az iszlamisták vezette tunéziai kormánykoalíció pártjai megegyeztek abban, hogy jövő júniusban rendeznek általános választást, az ország államfőjét pedig közvetlenül választják meg. Az en-Nahda (Újjászületés) iszlamista kormánypárt vezette koalíció vasárnapra virradóra kiadott közleményében tájékoztatott a megállapodásról, amely szerint jövőre, június 23-án tartják meg a parlamenti szavazást, és ugyanaznap lesz az elnökválasztás első fordulója, két hétre rá pedig a második.
Jelentős ellenzéki, baloldali siker született a hét végi regionális önkormányzati és részleges szenátusi választáson Csehországban a végeredmény szerint.
Mitt Romney republikánus elnökjelölt behozta hátrányát, sőt, előzni is tudott egyes, úgynevezett "csatatérállamokban" az amerikai elnökjelöltek első tévévitája nyomán – derült ki a Rasmussen Reports által pénteken nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból.
Feloszlatta a parlamentet és bejelentette a jordániai uralkodó, hogy előre hozza a csak évek múlva esedékes választásokat, miközben az ellenzéki Muzulmán Testvériség nagy tüntetést hívott össze péntekre alapvető reformokat követelve.
Dr. Molnár Zsolt tett látogatást Békéscsabán szerdán. A Parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke aktuális politikai kérdésekről tartott tájékoztatót képviselőtársával, Varga Zoltán megyei elnökkel.
Az MSZP - önállóan vagy egy demokratikus összefogás részeként - indul a 2014-es választáson - közölte a szocialista párt sajtóosztálya.
Egy szegedi lakossági fórumon felmerült, hogy a baloldali pártok ne induljanak el a 2014-es parlamenti választáson. A rendezvényen Kolláth György alkotmányjogász vetette fel az ötletet, és Ujhelyi István, az MSZP parlamenti alelnöke egyetértett vele.
Hírek
további friss hírek »
Apróhirdetés
Eladó
6 210 Ft
Eladó
3 900 Ft