"VÁLTOZÁS" címkével ellátot hírek
A kormány döntött a vonatkozó kormányrendelet módosításáról, a változások várhatóan már június elején hatályba lépnek.
Mondják, kedvenceink, különösképp a kutyák idővel hasonlítanak gazdáikra. A tétel Anne Hathaway és Emma nevű csokoládé színű labradorja esetében azonban csak eddig volt igaz. A színésznő ugyanis egyik napról a másikra a legmerészebb dolgot követte el, amit csak egy nő elkövethet: megváltoztatta a hajszínét. Barnából platinaszőke lett.
A kormány célja, hogy gyorsabb legyen a segítségnyújtás, de a beruházás 850 új munkahelyet is teremt.
Várhatóan májustól módosul a cukorbetegek inzulinkezelésével kapcsolatos szabályozás.
Az Országgyűlés keddi ülésén az alaptörvény márciusban elfogadott negyedik módosításához kapcsolódó törvényváltoztatások tárgyalásába kezd. Az ülésnap reggel 9 órakor, a holokauszt áldozataira történő emlékezéssel kezdődik. A parlamenti képviselők 2001-től minden év április 16-án tartják a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapját. A Ház ezt követően kezdheti tárgyalni az alaptörvény változtatásával összefüggő, csaknem húsz jogszabályt módosító kormányzati előterjesztést.
Vasárnaptól több ponton változik az idei vasúti menetrend, a változások csaknem húsz vasútvonalat érintenek - közölte a MÁV-START Zrt. pénteken.
Változik a közösségi közlekedés menetrendje a hétvégén a húsvéti ünnep, az óraátállítás és az iskolai tavaszi szünet miatt. Március 31-re virradó éjjel kezdődik a nyári időszámítás, vasárnap hajnali 2 órakor 3 órára kell az órákat előreállítani.
A szociális segélyeket, a megváltozott munkaképességű személyek ellátásait és foglalkoztatását, a súlyosan fogyatékos, tartósan beteg gyermeküket gondozók ápolási díját, továbbá a bányászok egyes ellátásait érintő kérdésben várhatók módosítások a kormány döntése alapján.
Átalakul a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rendszere – erről tartott sajtótájékoztatót Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár, Hanó Miklós alpolgármester és Farkas Zoltán országgyűlési képviselő Békéscsabán, szerdán.
Vizuálisan gazdagabb, mobiltelefon-orientált hírfolyam jellemzi a Facebook új változatát, amelyet csütörtökön mutattak be a kaliforniai Menlo Parkban. A világ legnagyobb közösségi portáljának eddigi egységes hírfolyamát a felhasználó több specializált szekcióra oszthatja fel, például külön tartománya van a zenének és a fotóknak. Az átalakítás célja, hogy az eddiginél jobban személyre szabhatóvá tegye a szolgáltatást, hogy az aktivitásra és interaktivitásra ösztönözze a felhasználókat, és vonzóbbá tegye a portált a hirdetők számára.