"VARGA VIKTOR" címkével ellátott hírek
A Szarvasi Vízi Színház színpadán javában zajlik a VI. Cervinus Művészeti Fesztivál. Szombaton a „Valahol Európában” című musical előadásán is teltházzal és vastapssal köszönte meg a közönség a művészek és a gyermekszínészek produkcióját.
A szarvasi Cervinus Teátrum művészeit már jól ismeri a színházszerető közönség. Legalábbis a színpadról. Mi azonban most szeretnénk Önöknek egy kicsit közelebbről is bemutatni őket. Az apropót a július 13-án kezdődő VI. Cervinus Művészeti Fesztivál szolgáltatja, melynek keretében a Vízi Színházban estéről-estére találkozhatnak majd a szarvasi teátrum tagjaival. Sorozatunk első részében Dr. Dósa Zsuzsa művészeti igazgatóval és Varga Viktor főrendezővel ültünk le beszélgetni.
Július 13-25. között immár hatodik alkalommal rendezik meg Szarvason a Cervinus Művészeti Fesztivált. A rendezvényről kedden sajtótájékoztatót tartottak, melyen a Cervinus Teátrum vezetői mellett a helyi önkormányzat is képviseltette magát.
Július 13-25. között immár hatodik alkalommal rendezik meg Szarvason a Cervinus Művészeti Fesztivált. A rendezvényről kedden sajtótájékoztatót tartottak, melyen a Cervinus Teátrum vezetői mellett a helyi önkormányzat is képviseltette magát.
Varga Viktor haragszik az álságos médiára, amely félperces showműsorként tálalja a háborút, s ezzel kiöli az emberekből a maradék humánumot is. A szarvasi Cervinus Teátrum főrendezőjeként ő nem ezt teszi: inkább megdöbbenti, felébreszti a nézőt. Nem csoda, hogy csütörtökön, az általa rendezett „Valahol Európában” című darab főpróbáján is előkerültek a nézőtéren a zsebkendők.
A Szarvasi Cervinus Teátrum a nagy érdeklődésre való tekintettel november 5-én, szombaton 19.00 órától ismét műsorra tűzi a "Joéjszakát, Mama!" című előadást.
Szarvastól Kétsopronyig több megyénkbeli településről választották ki azt a húsz általános illetve középiskolás fiatalt, akik hamarosan színpadra lépnek a szarvasi Cervinus Teátrum Valahol Európában című musicaljében. A rendező, Varga Viktor úgy véli, ez a darab napjainkban aktuálisabb, mint valaha, mert ebben a pénzközpontú, antihumánus világban az emberségre emlékeztet bennünket.
Varga Viktor a Sausage Party 3. keretén belül, október 24-én szombaton este 8 órától a Csarnok színpadán csap a hangok közé.
Három és fél év után végre eljött az a pillanat, amikor a Békéscsabáról a Föld nevű bolygóra elszármazott énekes a saját (!) zenéjét és szövegét írhatja, hangszerelheti, a hanganyaghoz készülő klipet rendezheti, mi több, még el is énekelheti. Varga Viktorral a napokban egy csabai benzinkút-avatón beszélgettünk, miközben a Dallas-sorozat főcímdala vagy tizenhét és félszer körbement, de ő most kivételesen nem tercelt alá.
Az ÁRKÁD Szeged 1. születésnapja alkalmából Guinness rekordkísérletet hirdetnek két kategóriában. Az ünnepi alkalom ezen felül sok érdekes programot is tartogat, vendégül látják például Varga Viktort is.