"VENEZUELA" címkével ellátott hírek
Az Egyesült Államokba menekült a venezuelai legfelsőbb bíróság egyik bírája, Christian Zerpa - derült ki a bíró egy miami rádiónak adott interjújából vasárnap.
A Richter-skála szerinti 7,3-as erősségű földrengés rázta meg kedden Venezuelát. De mivel a rengés fészke nagyon mélyen volt, mégsem okozott komoly károkat, sem sérüléseket.
Ideológiai okokból "elfelejtették" a gazdaságot Venezuelában - mondta Rákóczi István, az ELTE Portugál Nyelvi és Irodalmi Tanszékének vezetője péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
Gazdasági, politikai káosz és éhínség uralkodik Venezuelában - jelentette ki Nagy Sándor Gyula Latin-Amerika-szakértő csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.
Összesen tizenegy emberrel, köztük három serdülőkorúval végeztek ismeretlen fegyveresek Venezuela északnyugati részén. A venezuelai államügyészség helyi idő szerint vasárnap este közölte, hogy a gyilkosságsorozat előző éjjel történt Trujillo szövetségi állam Andrés Bello nevű településén.
Venezuelában feltehetően meghaladja a 4700-at a zikavírussal fertőzöttek száma - jelentette be csütörtökön a latin-amerikai ország egészségügyi minisztere.
Kína mintegy 20 milliárd dollár befektetésére tett ígéretet Venezuelának az olajárak jelenlegi csökkenésével súlyosbított gazdasági visszaesés következményeinek enyhítésére - jelentette be a Latin-amerikai és Karibi Államok Közössége (CELAC), valamint Kína első miniszteri szintű találkozóján Pekingben tartózkodó Nicolás Maduro venezuelai elnök Hszi Csin-ping kínai államfővel folytatott megbeszélését követően.
A nemzetpolitikai államtitkárság aggodalommal figyeli a Venezuelában kialakult helyzetet, különös tekintettel az ott élő népes magyar közösségre.
Egy rádiós újságíró annyit mondott: a venezuelai a nyomozók feltűnő ékszereket viselnek, és luxusautókon járnak. Ennyi elég volt ahhoz, hogy a rendőrség élő adásból, letartóztatási parancs nélkül őrizetbe vegye.
A gyanú szerint a gyomrában, 47 kapszulában csempészett Magyarországra 621 gramm kokaint egy venezuelai férfi - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata pénteken a rendőrség honlapján. A nyomozók a csempészt és a kábítószert átvevő két férfit is elfogták.
Hírek
további friss hírek »
Apróhirdetés
Eladó