Legfrissebb hírek
A fõvárosi önkormányzat csütörtökön megszavazta a budapesti olimpia támogatását. A fõpolgármester máris nagyszabású tervekkel állt elõ.

Bár korántsem az egyetlen rangos zenei program Peter Lipa és a Pribojszki Mátyás Band pénteki koncertje a Városházi Estéken, mégis úgy hisszük: ezt nem szabad kihagyni.

Nagyszerû sporteseményeknek nézünk elébe július 24-én és 25-én Gyulán és Békéscsabán, hiszen ezen a két napon, ebben a két városban méri össze erejét a magyar és az olasz nõi vízilabda-válogatott – mondta el a Hír6-nak Godova Gábor, a nõi pólósok szövetségi kapitánya. A világ legjobbjai közé tartozó két válogatott közösen edzõtáborozik a fürdõvárosban, és közösen készülnek az augusztusi olimpiai kvalifikációs mérkõzésekre. A két csapat idén tavasszal az olaszországi Triesztben szintén közösen készült. Tavaly a magyar-román férfi póló válogatott mérkõzéseken buzdíthatta a hazai csapatot a publikum. Most szoríthatunk a lányokért.
Megihlette a debreceni és a hódmezõvásárhelyi példa a gyulai képviselõket, másrészt minden bizonnyal úgy mérlegeltek, hogy a városnak pénzügyi elõnyökkel jár a kötvénykibocsátás.
Súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2007. június 23-án délután 15 óra 10 perc körül a 4237-es számú úton. Egy Dacia Mezõberény felõl Vésztõ irányába tartott. Mezõberény lakott területét 100 méterrel elhagyva elõzni kezdte a vele azonos irányba közlekedõ kerti traktort.


A megyei közgyûlés után Békéscsaba Megyei Jogú Város közgyûlése is úgy döntött, hogy az állam tulajdonában lévõ Körös Volán Zrt. részvénycsomagjának 50 százalék plusz egy szavazatára vonatkozó igényét bejelenti.
Bodrogi Gyula Kossuth-díjas kiváló és érdemes mûvészt választották meg a közelmúltban elhunyt Darvas Iván helyére a nemzet színésze cím viselõi csütörtökön - közölte a Nemzeti Színház az MTI-vel.
A gyulai Tüdõkórház ágyszám-csökkentése, a sarkadi kistérség megszüntetése miatt a gyulai polgármester háza elõtti tüntetés, egy Gyulai Kolbász Klub életre hívása éppúgy szerepelt a gyulai közgyûlés interpellációi között, mint az: mennyi esély mutatkozik a jövõben arra, hogy a gyulai és a békéscsabai kórház egy irányítás alá kerüljön.

Nem volt indulatoktól mentes az oktatási intézményvezetõk megbízását tartalmazó napirend sem, tehát folytatódott délután a szópárbaj a békéscsabai közgyûlésben csütörtökön.
Még mindig tart Békéscsabán a képviselõ-testület ülése, de jókor jött az ebédszünet, talán lecsillapodnak a második félidõre az erõsen felkorbácsolt indulatok. A kisebbségben lévõ szocialistáknál kicsapta a biztosítékot a „Csabai Életfa” Kht. átalakításával és átminõsítésével foglalkozó elõterjesztés, nem is vettek részt a szavazásban.