Legfrissebb hírek
Jogerős a döntés, hogy a dunai hajóbaleset meggyanúsított hajóskapitánya 15 millió forint ellenében kiszabadulhat az őrizetből, de Budapestet nem hagyhatja el.
Májusban csökkent a forgalomba helyezett személygépkocsik és gépjárművek száma Ausztriában az osztrák statisztikai hivatal, a Statistik Austria honapján kedden publikált jelentés szerint.
A nagycsaládosokat, a lakásvásárlókat, az időseket és a fiatalokat is kedvezően érinti a július elsején hatályba lépő új közjegyzői díjrendelet, egyes eljárásokért a szokásos közjegyzői munkadíj felét vagy harminc százalékát kell megfizetni - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szerdán az MTI-vel.
Mintegy háromezer fővel 10,653 millióra nőtt Csehország lakossága az idei év első negyedében, elsősorban a bevándorlásnak köszönhetően - közölte szerdán a cseh statisztikai hivatal.
A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a nemzeti köznevelésről szóló törvény módosítását, amelynek egyik célja az iskolaigazgatók nagyobb anyagi megbecsülése, hogy vonzóbbá váljon az intézményvezetői pálya - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-vel.
Áprilisban a külföldi vendégek 4,0 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken, a belföldiek által eltöltött éjszakák száma 2,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A szálláshelyek vendégforgalma összességében 3,2 százalékkal nőtt - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Pénteken véget ér a 2018/19-es tanév és megkezdődik a közel két és fél hónapos nyári vakáció csaknem másfél millió általános és középiskolás diák számára. Várhatóan idén is sok diák vállal munkát, illetve tölti a szünidő egy részét táborban. A taborfigyelo.hu portál szerint a legnépszerűbbek a sport tematikájú vakációs lehetőségek, és a legtöbben Veszprém megyében táboroznak.
Fegyházbüntetésre ítéltek két férfit, aki Nagykapornak mellett, egy hegyi ingatlanon marihuánát állított elő - tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék szerdán az MTI-t.
Az iskoláknak közösségépítő és -megtartó szerepük is van - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szendrőben, ahol átadták a református általános iskola új épületét.
Újabb levelet kapott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőtől az amerikai elnök. Donald Trump kedden a Fehér Házban újságíróknak nyilatkozva a levél tartalmát "csodálatosnak" és "meleg hangúnak" nevezte.