Legolvasottabb hírek
A Fidesz elnöksége garantálja, hogy - a párt kormányra kerülése esetén - 40 évnyi szolgálati idő után, életkortól függetlenül, minden nő nyugdíjba mehet - jelentette be Navracsics Tibor.
A várossá válás óta talán egyszer sem forrósodott fel a közélet a városban annyira, mint az elmúlt öt hónapban. A kulturális központ igazgatóválasztása körüli ellentmondások nagyon felpezsdítették a mezőberényiek  érdeklődését.  Feljelentések, fenyegetőzések, számítógépek feltörése, hazugságok, s nagy lebukások kísérik az őszi téli hónapokat. Többen a képviselőtestület teljes távozását követelték
A finnugor nyelvrokon népek napjává nyilvánította minden év októberének harmadik szombatját hétfőn elfogadott határozatával az Országgyűlés.
Kering egy hír néhány napja az interneten, több fórumon is lehet olvasni, miszerint a NASA bejelentette, hogy nemsokára a Föld belemegy a „null síkba“. A forrás szerint minderről tud minden állam kormánya, mégsem tájékoztatják az embereket. Megosztjuk az információkat olvasóinkkal is, Önökre bízva, hiszik-e vagy sem.
A férfiak népszerűbbek a munkahelyeken, legalábbis mindkét nem képviselői velük dolgoznak szívesebben. Nem csak kollégaként, hanem felettesként is előnyben részesítjük a férfiakat – derül ki a Randstad Workmonitor legfrissebb, magyarországi adataiból.
A hajánál fogva ráncigálták a földre VV Évát egy fővárosi szórakozóhelyen. A Blikk szerint a békéscsabai lány módosult tudatállapotban jelent meg egy celebbulin.
A Magyar Ebtenyésztő Szervezetek Szövetsége (MESZ), valamint a Magyar Vizslások Országos Egyesülete (MVOE) rövid közleményben arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy elhunyt a két szervezet közös elnöke, Farkasházi Miklós.
A hírt nem erősítették meg, nem tudni, van-e valóságalapja.
Szerdán késő délután kigyulladt a Gyomaendrődi Ipari Parkban lévő raklapgyár. A kár több tízmillió lehet.
A megyei tiszti főorvos szerint a területi védőnő eleget tett jelentési kötelezettségének, a vizsgálat pedig nem tárt fel olyan körülményt, amellyel a egészségügyi szakember megelőzhette volna a tragédiát.