Legvitatottabb hírek
Jelentősen enyhítette a Marian Cozma megölése miatt folyó perben a három fővádlott büntetését pénteken kihirdetett jogerős ítéletében a Győri Ítélőtábla.
Ha a szocialistákon múlt volna, akkor ma nemhogy 47 ezer forint nem lenne megélhetésre, de ennek tizede sem - így reagált a Fidesz szóvivője arra, hogy Gúr Nándor, az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke vasárnap közleményben szólította fel a miniszterelnököt: mondja meg, hogy meg lehet-e élni 47 ezer forintból, vagy sem.
Kedden délután 16.30 óra körül a gyulai Pándy Kálmán Megyei Kórházban elhunyt a darázscsípések miatt hétfőn este mentőhelikopterrel kórházba szállított sarkadi háziorvos – tájékoztatták hírportálunkat sarkadkeresztúri informátoraink.
Kiemelt apróhírdetésekTovábbi apróhirdetések (47645 db) »
Orbán Viktor a diktatúra intézményesítését próbálja megvalósítani Magyarországon, semmibe véve a politikai és polgári jogokat - állította Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt elnöke a l’Unitá olasz baloldali napilapban vasárnap közölt interjúban.
A Századvég július végén készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint a politikai erőtérben csak hibahatáron belüli mozgások tapasztalhatók, a kormánypártok őrzik vezető pozíciójukat. A Fidesz előnye a legnagyobb ellenzéki párthoz képest továbbra is jelentős mind a teljes népesség, mind pedig a biztos szavazó pártválasztók körében.
Bándy Kata feltételezett gyilkosa egyedül követte el tettét - jelentette be Dakos József, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője szombaton, a pécsi rendőrségi pszichológus meggyilkolása ügyében folyó nyomozásról rendezett sajtótájékoztatón Pécsen.
Megdöbbentő kijelentést tett Csigás Zoltán; az állatpszichológus szerint a Gerendáson történt tragédiában a halálos sérüléseket szenvedett gondozó volt a hibás, nem a póni.
Mára virradóra a békéscsabai Réthy Pál Kórházban elhunyt Buci, a gyúró (Klembucz Ferenc, 57) - értesült a hír6.hu. A Békéscsabai Előre NKSE gyúrója hosszú ideje birkózott már a súlyos kórral, rákos volt. Január másodika óta volt kórházban, éjszaka leállt a veséje, és életét már nem tudták megmenteni. Temetéséről később gondoskodnak. Klembucz Ferenc hét éven át volt a magyar férfi kézilabda-válogatott masszőre, több világversenyen is részt vett, tagja volt többek között az athéni olimpián negyedik helyen végzett csapat szakmai stábjának és részese volt a békéscsabai kézilabda-történelem legendás mérkőzéseinek, sikereinek.
A munkahelyi baleseteknek se szeri, se száma az országban. Egy közelmúltban történt baleset kapcsán kértünk tanácsot Zahorán Jánostól. A békéscsabai munkavédelmi tanácsadó elmondta, hogy jelen esetben, miért az alkalmazott volt a hibás.
A békéscsabai önkormányzat egy sokakat érdeklő ügyben példás gyorsasággal intézkedett. Pénteken írta meg a hír6.hu, hogy egy banda felborította a Lencsési (hivatalos nevén: József Attila) lakótelepen lévő, korábban már többször megrongált, bűntanyává süllyedt faházat. Az esetet követően az önkormányzat rögvest elszállíttatta az építményt.



