Békés megyei hírek
Megrongáltak egy szobrot Mezőberényben, a Fő úton, a társasházak udvarán. A rendőrség kéri, hogy aki a térfigyelő kamera felvétele alapján felismeri az elkövetőt jelentkezzen a rendőrségen.
A NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatósága Adóklubot rendez Békéscsabán, a Kinizsi utca 1. „B” épület VI. emeleti tárgyalójában 2019. január 17-én (csütörtökön) 9 órától.
Az eddigi vezetőedző Kormos Mihály helyett a továbbiakban a román Bogdan Paul irányítja a bajnoki és Közép-európai Liga-címvédő Swietelsky-Békéscsabai RSE női röplabdacsapatát.
Nem állt meg a rendőrök jelzésére egy személygépkocsi-vezető Békéscsabán. Miközben próbálta elkerülni az igazoltatást, nekiment egy közlekedési táblának. Kiderült, hogy korábban egy másik táblának is nekitolatott.
Orosházán, egy közlekedési balesetben megsérült egy nő és két gyermek. Békéscsabán ittas járművezetés gyanúja miatt állítottak elő a rendőrök egy személygépkocsi-vezetőt.
Szenczi Sándor nap, mint nap a csabacsűdi tanyavilágot rója. Ebédet, gyógyszert, élelmet visz a rászoruló, főként idős lakosoknak. Ha kell, tűzifát aprít, vagy ballonokban cipeli a sáros bekötőúton az ivóvizet. Korábban irodai munkát végzett, de csak most érzi úgy igazán, hogy megtalálta a hivatását: ő Csabacsűd tanyagondnoka.
A békés megyei közgazdász lány, munkája elismeréseként a Fiatal Gazda kategória három döntőse közé került.
Idei első vidéki utunk a sakktáblaszerű, egyenes utcáiról ismert "magyar mintafaluba", Csabacsűdre vezetett. Molnár József polgármesterrel a tavalyi esztendő eredményeiről és az idei tervekről beszélgettünk. Bekukkantottunk a községi könyvtárba, az óvodába és az iskolába is, ahol sok-sok gyermeket kaptunk lencsevégre.
A helyszínelés még nem fejeződött be, a rendőrség kéri a közlekedőket, hogy az útviszonyoknak megfelelően, óvatosan vezessenek!
A 4432-es úton, Csabaszabadi közelében összeütközött két személygépkocsi. A helyszínelés miatt a forgalmat elterelik.
Bomba nyeremény! Nyerj 24 db Bombát az SCM Kft-től!

Bomba nyeremény! Nyerj 24 db Bombát az SCM Kft-től!

Érték: 3.816 Ft Játszom
Nyerj Adrienn Kozmetikájától Ilcsi-féle hidratáló elixírt!

Nyerj Adrienn Kozmetikájától Ilcsi-féle hidratáló elixírt!

Érték: 3.200 Ft Játszom
Nyerjen a Speed Pizza Burger Palacsinta ételeiből!

a Speed Pizza Burger Palacsinta ételeiből!

Érték: 5.000 Ft Játszom
Hírek
további friss hírek »
Apróhirdetés
Eladó