Békés megyei hírek
Gyakorlatilag teljesen elkészült egy történelmi szempontból – a legvisszafogottabb megállapítás szerint is – hiánypótló mû. A Békés megyei zsidóság története címû monográfia szerzõje a tótkomlósi Balogh István. Aki már 21 éves! S bár ilyen fiatalon nem szokás monográfiát jegyezni, de aki ismeri a fiatalembert, nem csodálkozik. Egyik mentora és segítõje, a gyulai zsidóság történetet feldolgozó Kereskényiné Cseh Edit a Hír6-nak elmondta: „Balogh Pisti hetedikes kora óta járt be és kutatott a Békés Megyei Levélárba.” Moskovits Sándor, a békéscsabai zsidó hitközség vezetõje csodának nevezi Balogh Istvánt, aki szerint szó sincs semmiféle csodáról.
Többször hírt adtunk már Békéscsaba város építészeti és a szociális ellátás terén egyaránt ékkõnek számító Csabai Életfa Nyugdíjasházról. Legutóbb egy törvénymódosítás miatt kerültek nehéz helyzetbe a lakók. Az emeltszintû ellátást igénybe vevõk térítési díja drasztikusan, 30 százalékkal emelkedett.
Szerkesztõségünk az MSZP megyei szervezetétõl kapta az alábbi sajtóközleményt, amit minden kommentár nélkül ad közre.
Békéscsaba Jamina városrészében lakók éppen csak túlestek az áramszünetekkel tarkított napokon, amikor újabb nehézséggel néznek szembe. Mától három napon át ismét teljes szélességében zárták le az Orosházi úti felüljárót.
Gõzerõvel készül a bajnoki rajtra a Békéscsaba nõi kézilabdacsapata. Sorba nyerték a lányok az edzõmérkõzéseket, a hét végén pedig házigazdaként egy négyes tornán vesznek részt. Remek program lehet ez a szombatra és vasárnapra.
Megkerült az eltûnt fiú Gyulán. Vidáman furikázott jogosítvány nélkül. Fiatalok támadtak meg egy középkorú férfit a gázpalackjáért. Nagy keletje van a kukoricának. Fõleg, ha munka sincs vele. Viszik is, szárastúl. Mozgásképtelenre itta magát, a mentõk szállították kórházba – ez dióhéjban a tegnapi rendõrségi krónika.
Békés megyében csütörtökön hat személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Volt, aki autójával egy háznak rohant, volt, aki kerékpárossal ütközött, akadt autó elé futó gyerek, és egymásba rohant egy motorkerékpáros és egy autó is. Visszatért a kánikulai figyelmetlenség az útra.
Magyarországon, amilyen sokat beszélünk a titkosszolgálatok rendszerváltás elõtti szerepérõl, azzal fordítottan arányos: mennyit tudunk errõl a témáról. Nem tudjuk, hány embert figyeltek meg, nem tudjuk, hányan végezték ezt a tevékenységet, nem tudjuk, milyen szempontok alapján választották ki a megfigyelésre kijelölteket, és azt sem, hogy valójában kik hozták meg a döntéseket. A társadalmat ebbõl talán a legjobban érdeklõ kérdés: hány besúgóval, hány fedett személyel dolgoztak a hazai titkosszolgálatok.
A Sarkadi Rendõrkapitányság csütörtökön õrizetbe vett négy férfit, akik a gyanú szerint rendszeresen engedély nélkül vadásztak a város külterületi részén. Lõfegyverrel és lõszerrel való visszaélés gyanúja miatt indítottak eljárást ellenük.
Gyulai városvezetõk reagáltak a Hír6 augusztus 13-án megjelent cikkére, amelyben arról számoltunk be, hogy négycsillagos wellnesshotelek nyílnak a békési fürdõvárosban. Másrészt Szabó Árpád alpolgármester egy új gyulai „nagyrendezvényrõl” szólt a sajtónak.
Nyerj egy üveg Epres Rosé Fütyülőst a holvegyekitalt.hu-tól!

Nyerj egy üveg Epres Rosé Fütyülőst a holvegyekitalt.hu-tól!

Érték: 3.100 Ft Játszom
Nyerj bluetooth hangszórót a Morpheus PC-től!

Nyerj bluetooth hangszórót a Morpheus PC-től!

Érték: 6.000 Ft Játszom
Nyerjen a Speed Pizza Burger Palacsinta ételeiből!

a Speed Pizza Burger Palacsinta ételeiből!

Érték: 5.000 Ft Játszom
Hírek
további friss hírek »
Apróhirdetés
Eladó
6 210 Ft
Eladó
3 900 Ft