Békés megyei hírek
Békés megyében szerdán öt személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Reggel háromnegyed 8 körül Körösladányban összeütközött egy személyautó és egy segédmotoros.
Örülök, hogy lassanként hagyományként beszélhetünk arról: Békéscsaba rangos sporteseményeknek ad otthont. A szerda délután, kora este pompás volt az Árpád Fürdõben. Ismét gyõzött a magyar nõi vízilabda válogatott az olaszok ellen.
A Hír6 birtokába került az a „szigorúan bizalmas” jelzettel ellátott vizsgálóbiztosi jelentés, amelyet Balogh József vizsgálóbiztos, a Békés Megyei Közgyûlés térségi tanácsnoka jegyez a Jókai Színház igazgatójával szemben lefolytatott fegyelmi eljárásról. A nyolcoldalas vizsgálóbiztosi jelentés hat fejezetbe, s ezen belül tucatnyi pontba foglalta össze a feltárt szabálytalanságokat. Mint arról hírportálunk beszámolt, a megyegyûlés június elsején egy zárt ülésen hozott döntéssel, közös megegyezéssel menesztette Konter László igazgatót, aki 14 évig állt a teátrum élén. A vizsgálatról nyilatkozott a Hír6-nak Fekete Péter megbízott színházigazgató.
A helyi polgármesteri hivatal megvonta a hõségriadó gyorsmérlegét, és sajtóközleményt adott ki ebben a tárgyban. Ebbõl idézünk néhány részletet.
Új vezetõje van 2007 júliusától a Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás munkaszervezetének, dr. Banadics Attila személyében.
Óriási a felháborodás a vidéki fõiskolákon. A Tessedik Fõiskola rektora, dr. Puskás János szerda reggelre rendkívüli szenátusi ülést hívott össze, mert félõ, hogy a tavaly felvetteknek idén csupán a felét tudják felvenni. Az ok nem a fõiskolában keresendõ. Csak szerda estére derülnek ki a felvételi ponthatárok, de már most az a képtelenek tûnõ helyzet látszik elõállni, hogy a békéscsabai fõiskola pénzügyi szakára a tavalyi 105-108 ponttal szemben csak 123 (!) ponttal lehet bejutni. Ezért a Tessedik Fõiskola szenátusi tanácsa tiltakozó levelet juttat el az Okatási Minisztériumhoz - értesült a Hír6.
Sajtóközlemény juttatott el hírportálunkhoz a Magyarországi Román Ortodox Egyházmegye Sajtóirodája. Ebben aggodalommal veszik tudomásul a békéscsabai román ortodox templomba történt rongálást és gyújtogatást, egyben az állami szervek segítségét kérik..
Nem vallott szégyent a gyulai úszócsapat a Székesfehérváron megrendezett országos gyermekbajnokságon. A Tóth András edzõ vezette Gyulai 5. Számú Általános és Sportiskola csapat a rendkívül erõs mezõnyben több figyelemre méltó helyezést ért el.
Könnyû sérüléssel járó közlekedési baleset történt a 47-es számú fõúton Békéscsaba és Telekgerendás között hétfõn kora reggel. Egy békési férfi Volkswagenjével Békéscsaba felõl Telekgerendás irányába tartott, és meg akarta elõzni a vele azonos irányba tartó Fiat Unot.
Szerencsés véget ért annak az okányi fiúnak a kalandja szerda reggel, akinek elõzõ nap a fürdõzésbõl hazamenet veszett nyoma. A rendõrség és a határõrség hõkamera segítségével kereste az éjszaka, sikertelenül.