Békéscsaba hírei
A nyári szünet utáni első, soros ülését tartja Békéscsaba Megyei Jogú Város képviselő-testülete szeptember 24-én, csütörtökön a városháza dísztermében. A közgyűlésről hírportálunkon online közvetítés látható és hallható.
Mick Jagger és társai címmel tartott előadást dr. Zacher Gábor szerda este a csabai Elefánt Sörözőben. A budapesti toxikológus beszéde alatt egyáltalán nem titkolta, hogy látens Stones-fan, azonban tény, hogy a főorvosnak szakmailag a banda egy aranybánya. Csak meg kell nézni Keith Richardsot a Karib-tenger kalózai harmadik részében: nem kellet nagyon megerőltetnie magát a sminkesnek.
A Volán társaságok utazási szabályzatának módosítását kezdeményezi egy nagykanizsai önkormányzati képviselő, aki közölte: szeretné elérni, hogy az 50 kilométernél nagyobb távolságú járatokon senkinek ne kelljen állva utaznia, kötelező legyen minden utas számára ülőhelyet biztosítani - adta hírül az MTI. Halász Gyula (SZDSZ) szerint sokaknak 100-200 kilométeres távolságokat állva kell végigutazniuk, ugyanis hiába vásároltak akár teljes árú jegyet, nincs elég ülőhely a buszokon. Ez közlekedésbiztonsági szempontból is veszélyes, főleg autópályán. A szabálymódosítási javaslattal kapcsolatban a hír6 megkérdezte a Körös Volán Zrt. vezérigazgatóját.
A Békés Megyei Könyvtár óriási változáson ment keresztül az elmúlt két év alatt. A korábbi intézménnyel 2007. nyarán összevonta a fenntartó a Békés Megyei Humánfejlesztési és Információs Központot, illetve a pedagógiai szakszolgálatot. Az így létrejött új egység igazgatói posztjára kiírt pályázatot - a 2000-től 2005-ig a humánfejlesztőt vezető - dr. Hajnal Lajos nyerte el, aki 2008. július elsejétől vezeti a Békés Megyei Tudásház és Könyvtárt. A vezetővel a szolgáltatás változásairól, a feladatok módosulásáról, a létszámcsökkentésről és a könyvek kezeléséről beszélgettünk.
Az Európai Unió támogatások 2008. évi felhasználásáról készített jelentést az Állami Számvevőszék, amelyben az olvasható, az eddig rendelkezésre álló forrásokból mindössze nyolc százalékot használt fel a magyar állam. A megállapítások között az is szerepel, a kormány által vállalt felhasználásnak mindössze ötvenhét százaléka teljesült. A témával kapcsolatban Deutsch Tamás EP-képviselő és Domokos László megyegyűlési elnök tartott sajtótájékoztatót Békéscsabán.
Drog-rock-történet, egy 20. századi zenész halállista tükrében címmel fújt toborzót a műfajra és témára éhes ínyenceknek kedd este Pleskonics András, alias Plesi. A szegedi egyetem rocktörténet kurzusának előadója, a gyökerektől kezdve napjainkig végigzongorázta a rock nyolcoktávos klaviatúráját. Pontosabban csak 1980-ig, mert úgy véli: a nyolcvanas évekbeli babák már nem vágódtak hanyatt saját koruk héroszaitól.
Két település közgyűléséről is élő közvetítést ad a hír6 szeptember 24-én, csütörtökön. A hírportál reggel 9 órától kezdi online közvetítését a gyulai képviselő-testület üléséről. A békéscsabai közgyűlés szintén reggel 9 órakor kezdődik zárt üléssel. Ezt követően, amint elkezdődik a nyilvános rész, figyelemmel kísérhetik a döntéseket a hir6.hu-n.
Harmincezer, tizenötezer, hatezer és ötezer forintos vásárlási utalványokkal lettek gazdagabbak az autómentes nap szerencsés résztvevői kedden, Békéscsabán. A vetélkedők díjazottjainak a rendezvény fővédnöke, Vantara Gyula polgármester adta át a nyereményeket.
Kedd reggel az autómentes világnap keretén belül, a tavalyihoz hasonlóan, a városi önkormányzat ismét megrendezte a diszkóbaleset-szimulációt, a csabai Kossuth téren. A lélegzetelállító rendkívüli óra, egy tragédiába torkolló mulatozást dolgozott fel hihetetlen empátiával, amely egyben a héten zajló Garabonciás Napok társrendezvénye is volt.
A korábbi évek hagyományainak megfelelően, hétfő este a Csaba Centernél kigyúltak a fáklyák, s az ünneplő garabonciások úgy visítottak, hogy majd kiszakadt a torkuk. Iskolánként majd öt-hatszáz diák, és ha ezt megszorozzuk kilenccel, akkor bizony közel ötezer Garab-garat dolgozott. Akár egy Stones koncerten. Csakhogy most a 18. Garabonciás Napok hajója siklott ki az Andrássy útról, egészen a Baross utcai sportpályáig, ahol a GarabonCity vert ismét tanyát.
Nyerjen a Speed Pizza Burger Palacsinta ételeiből!
Nyerjen! 5.000 Ft értékben!

a Speed Pizza Burger Palacsinta ételeiből!

Étel ital
Nyerj Adrienn Kozmetikájától Ilcsi-féle hidratáló elixírt!
Nyerjen! 3.200 Ft értékben!

Nyerj Adrienn Kozmetikájától Ilcsi-féle hidratáló elixírt!

Szépség
Nyerjen a holvegyekitalt.hu-tól!
Nyerjen! 1.200 Ft értékben!

a holvegyekitalt.hu-tól!

Étel ital