Békéscsaba hírei
Megközelítőleg százan jelentek meg azon a szerda délutáni demonstráción, amelyet a Jobbik Magyarországért Mozgalom Békéscsabai Szervezete szervezett a békéscsabai szlovák főkonzulátus épülete elé. A rendezvény felszólalói bírálták a Szlovákia állami vezetőit, az általuk elfogadott anyanyelvtörvényt, de kritika érte Sólyom László köztársasági elnököt és a magyar rendőrséget is.
Immár negyedik alkalommal rendeztek matekkonferenciát. A színvonalas rendezvény, amellyel Koós Géza tanár úr emlékét őrizzük, a békéscsabai Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskolában tanított. A nyíltszívű pedagógus, kedvenc tanára volt a konferencia főszervezőjének: Kmetykó András matematikatanárnak. A kétnapos konferencia fővédnökei: a Békés Megyei Önkormányzat elnöke, Domokos László, valamint Békéscsaba Megyei Jogú Város részéről, Vantara Gyula polgármester.
Négy rohamkocsi, 16 tűzoltóval végzett próba tűzoltást szerdán, a kora délelőtti órákban a Békés megyei Jókai Színháznál.
Az Új Magyar Gárda tagjai is részt vesznek rendezőként azon a demonstráción, amelyet szerda délután 17 órára jelentett be a Jobbik Magyarországért Mozgalom Békés Megyei Szervezete a békéscsabai Főkonzulátus épülete elé. Szabóné Kocziha Tünde, a szervezet megyei elnöke a hír6 kérdésére elmondta, 150-200 főre jelentették be a tüntetést, de bízik benne, hogy ennél többen jönnek el.
Közép-európai Színházi Szomszédolás címmel hirdette meg a 2009-2010-es évadott a Békés Megyei Jókai Színház. Az új szezon évadnyitó munkamegbeszélést kedden este tartották a színház Vigadó termében. Az eseményen a színészek, vendégrendezők, színházi vezetők mellett a fenntartó önkormányzat képviselői, és a Békés Megyei Közgyűlés elnöke, Domokos László is megjelent.
Hat utca, a Csiki, az Ihász, az Őr, a Kerekes György, a Tölgyfa, valamint a Szerdahelyi és Szabolcs utca csomópontjának felújítására nyert közel ötvenhat millió forintot Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, a települési önkormányzati belterületi közutak felújításának, korszerűsítésének támogatása (TEUT) nevű pályázati keretéből.
A vélelmezhetően megélhetési bűnözésből magukat fenntartó cigány családok egyike lehetett az elkövető a mezőkovácsházi támadásnál - állítja a mezőkovácsházi polgármester.
A Budapest Bankkal és a Mondi Packaging Békéscsaba Kft-vel kedden délelőtt írta alá a támogatási szerződést a Békéscsaba 1912 Előre Kft. Ennek értelmében a 2009-2010-es szezonban a békéscsabai női kézilabda csapat Mondi-Békéscsabai Előre NKSE néven szerepel. Az aláírással egybekötött sajtótájékoztatón a hír6 megtudta, hogy a kézilabda együttes éves költségvetésének hatvan százalékát, a működtető gazdasági társaság tulajdonosa, a békéscsabai önkormányzat állja. A fennmaradó negyven százalék saját bevétel, amelynek jelentős részét a támogatók adják.
Ellenzi a Jobbik Magyarországért Mozgalom békéscsabai szervezete az új, jaminai egészségközpont felépítését - tudtuk meg a pártnak, a hír6-hoz eljuttatott közleményéből. A dokumentumban a Jobbik helyi vezetői arról tájékoztatják a szerkesztőséget, hogy a beruházás ellen aláírásgyűjtésbe kezdenek.
Hétfőn startolt a Szent István Egyetem gazdasági karának gólyatábora. Az ismerkedés első napján főzőverseny, evés-ivás, beszélgetés kovácsolja össze a békéscsabai gazdasági kar fiataljait.
Nyerjen a Speed Pizza Burger Palacsinta ételeiből!

a Speed Pizza Burger Palacsinta ételeiből!

Érték: 5.000 Ft Játszom
Hírek
további friss hírek »
Apróhirdetés
Eladó
3 900 Ft
Eladó
6 210 Ft